Kultúra, oktatásSok memória a gépekben, sok tudás a fejekben

2012. május 11., péntek
 

Stílszerűen Alt F4, vagyis véget ért a több hónapos 4 fordulós kistérségi informatika verseny. Az összes dobogós helyezést elvitte a Kertváros Katolikus Általános Iskola.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

 

Az Infománia a számítástechnika iránt érdeklődő hódmezővásárhelyi és kistérsége általános iskolásainak egyik legnépszerűbb és ma már hagyományokkal rendelkező versenye.

Az idén már tizenegyedik alkalmat megért verseny születéséről Béleczkiné Tatár Katalin, a Városi Informatikai Közösség vezetője azt mondta a VH-nak, igaz hogy a mai gyerekek remekül kezelik a számítógépet, de a legtöbbjüknek csak addig tart a tudás amíg játszanak. Abban a pillanatban, ha már egy alkalmazást kell megnyitni és használni, előjönnek a gondok. Az íróprogramokat, vagy akár a PowerPointot sem tudják használni. Az Infomania fáradhatatlan szervezője szerint, ez volt az egyik motivációja, hogy tizenegy évvel ezelőtt létrehozták Hódmezővásárhelyen az általános iskolásoknak a versenyt.

 

A május 10-én lezárult verseny tavaly ősszel interaktív levelező fordulóval indult, keresztrejtvényt kellett megoldani és informatikai alapismeretekkel kapcsolatban Word dokumentumot készítettek. A második fordulóban Neumann Jánosról PowerPoint bemutatót kellett készíteni. A harmadik forduló április 18-án volt a Németh László Gimnáziumban. Itt már csak 12 csapat maradt versenyben. 4 csapat a Kertvárosi Katolikus Általánosból, 3 csapat a Németh Lászlóból, 2 csapat a Szent István Általánosból és egy-egy csapat a Klauzál Gábor Általánosból, illetve a mindszenti általános iskolából. Az egyenként 4 fős csapatok a projektoron kivetített feladatok megoldásait  a qwizdom mobil feleltető rendszeren keresztül jelezték.

 

Az Infománia finisére május 10-én a Szent István Általános Iskolában került sor, ahol háromféle feladatban: tesztben, szövegszerkesztéssel kapcsolatos gyakorlati feladatban és Kineckt konzolos csapatjátékban kellett bizonyítani. A közel kétórás izgalmas verseny után megszületett a végeredmény. Az első helyezett csapat elnyerte a vándorserleget, továbbá a három helyezett, a szponzorok – ezek egyike a Vásárhelyi Hírek - felajánlásaként több tízezer forint értékű informatikai eszközök, Game Star magazinok, számítástechnikai folyóiratok, CD-k, DVD-k közül választhatott.

 

Eredmények:

 

Az első helyezett Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Objektumorientált adatbázis elnevezésű csapata nyerte a vándorkupát.

 

Csapat neve


Csapat tagjai


Iskola


Össz:


Helyezés


Objektumorientált adatbázis

Nagy Benjamin   

Kőszegi Máté   

Szanda Zsolt       

Pekárik János

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

130

1.

Hardboys

 

 

Kecskeméti Ádám;

Varga Gábor;     

Vidács Dániel;     

Wolf Ede Márkó

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

121

2.

Doménok

 

 

Takács Dávid        

Búza Attila        

Korcsik Levente      

Vörös Kornél

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

120

3.

49ers

 

 

Bereczki Zsolt         

Dudás Bence         

Nagy Dénes          

Papp Gergő  

Németh László Általános Iskola és Gimnázium

120

3.

Csemeték

 

 

Fekete Dániel         

Csábi Zoltán           

Vajnai Viktor          

Szabó Adrienn

Németh László Általános Iskola és Gimnázium            

119

4.

Bikockák

 

 

Fejes Gergő    

Gódor András     

Forró Kristóf

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

115

5.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.