KözéletSok kis segítség nagy dolog

2011. február 5., szombat
 
Sok kis segítség nagy dolog

90 éves az Ifjúsági Vöröskereszt. A Brunszvik Teréz Óvodában családi délután lesz február 9-én 16 órától.

 

 

A Magyar Vöröskereszt mozgalomban a fiatalok a kezdetektől, 1881-től, tevékenykednek. Külön tagozatként 1921. február 9. óta működik a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, melyhez az 1921. június 11-én megjelent kultuszminiszteri rendelet is hozzájárult.
90 évvel ezelőtt, a megalakulást követően, az Ifjúsági Vöröskeresztnek minden 6-18 éves fiú és leány tagja lehetett.

2011. február 9 -én ünnepli megalakulásának 90 éves évfordulóját.
Ez alkalomból országszerte rengeteg önkéntes programmal készülnek alapszervezetek, bázisiskolák, bázisóvodák, megyei szervezetek. Az idei év az Önkéntesség Európai Éve, mely alkalomból kiemelten fontos az évforduló méltó megünneplése. Az egység jegyében minden megyében meggyújtják 17 órakor az Emberiesség lángját.
A megyei rendezvények között lesz iskolák közötti verseny, fáklyás felvonulás, baleset-szimulációs bemutató, ovis játszóprogram, ifjúsági véradás, vöröskeresztes játékok, városi nyílt rendezvény, mécses gyújtás, tortakészítés, önkéntes tevékenység népszerűsítése, beteglátogatás, adományosztás.

Hódmezővásárhelyen a  Brunszvik Teréz Óvodában egy héten át, minden nap egy-egy rendezvénnyel igyekeztek felhívni a gyerekek és szüleik figyelmét a Vöröskereszt munkájára és persze nem utolsó sorban hogy tagokat toborozzanak

A gyermekek körében rajzpályázatot hirdettek a vöröskereszt munkájáról. Csoportonként beszélgettek a gyermekkel a szervezetről, annak létrejöttéről, a segítségnyújtás fontosságáról 

A rendezvénysorozat zárásaként családi délután lesz  február 9-én 16 órai kezdettel

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.