Kultúra, oktatásSok diák, sok pedagógus volt az Educatio kiállításon

2012. január 21., szombat
 
Sok diák, sok pedagógus volt az Educatio kiállításon

Kígyózó sorok a Papp László Budapest Sportaréna bejáratainál tegnap és ma is. A szokásos érdeklődést csak fokozták a nyilvánosságra került keretszámokból eredő további latolgatások.

 

Képünkön a Mezőgazdasági Kar standja

 

 

 

Mert most aztán valóban nem mindegy melyik felsőoktatási intézményt, milyen sorrendben írják be az érettségizők a jelentkezési lapjukra. Erre még van vagy három hetük. Ezért aztán sok volt a tanácstalan középiskolás az egyetemek és főiskolák standjainál.

 

A csarnok bejáratánál a  Szegedi Tudományegyetem standjainál is nagy volt az érdeklődés mindkét napon. Mind a 12 kar képviseltette magát, beleértve a hódmezővásárhelyi székhelyű Mezőgazdasági Kart is.

Mári Edit, a kar tanára a helyszínen elmondta, idén is három hallgató fogadja a 115 éves tradícióra épülő agrároktatás iránt érdeklődőket. Mezőgazdasági mérnök és vadgazda mérnök Bsc alapképzés nappali, vagy levelező tagozatára lehet jelentkezni. Mári Edit beszámolója szerint elsősorban a mezőgazdasági mérnök szak iránt mutatkozott nagy, sőt meglepően nagy érdeklődés. A budapesti és az ország sok részéből érkezett diákok ezzel együtt mindent tudni akartak a kollégiumi elhelyezésről, valamint a városról.
A ma délelőtt nyilvánosságra került lista szerint az SZTE-n agrárképzésre 120 állami finanszírozott hely lesz.


„Még sok a bizonytalan fiatal, a keretszámok és az önköltségi díjak ismeretében döntik el majd, melyik intézményt választják. Nekik elmondjuk, hogy érdemes számolniuk, hiszen a fővárosban tanulni egy ottani felsőoktatási intézmény állami támogatott helyen is drágább, mint egy önköltségi díjas szakot elvégezni például az SZTE- n”- összegezte benyomásait Révész Balázs az egyetem Marketing és Kommunikációs Igazgatóság vezetője.


A 12. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon színvonalas szakmai programmal és előadásokkal is várták az iskolák tanárait és vezetőit. Olyan intézmények, cégek és szakemberek mutatkoztak be, akik meghatározó szerepet töltenek be a mai magyar oktatás fejlődésében. A kiállítás egyedülálló lehetőséget biztosított a pedagógusok és intézményvezetőik számára, hogy figyelemmel kísérjék a taneszközök és módszerek korszerűsödését.

Ezzel a lehetőséggel élt is a hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda tanári kara. Az iskola igazgatójával, Tóthné Kecskeméti Katalinnal együtt a szombat délelőttöt az Education töltötték. A nem mellékesen, a város tanügyi főtanácsadója a Vásárhelyi Híreknek Budapesten elmondta, az oktatást elősegítő kiállításokat, a szakma újdonságokat nézték meg, de az iskolai módszertanok mellett az óvodás korúak fejlődését elősegítő foglalkoztatókról is tájékozódtak.

 
 
Selmeczi Dorottya - B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.