GazdaságSófalvy–díj 2014

2014. április 27., vasárnap
 
Sófalvy–díj 2014

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara idén Dr. Forgács Barnabásnak, a Bábolna Tetra Kft. főgenetikusának ítélte a Sófalvy Ferenc-díjat a baromfitenyésztés területén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási, továbbá fajtanemesítési és fajtafenntartási tevékenység elismerésére.

 

 

 

Dr. Forgács Barnabás 1943-ban született. Egyetemi tanulmányait 1962 és 1966 között végezte Mosonmagyaróváron és Gödöllőn. Szakmai munkája összeforrt Bábolnával, kiemelkedő szakmai szerepet játszott abban, hogy Bábolnára a világ tojóhibrid tenyésztő központja egyikeként tekinthessünk. Ez azért különösen jelentős, mert a világban alig vannak tenyésztő központok. 

 

Forgács Barnabás előbb a tyúkfélék takarmányozása területén vált hazai és nemzetközi szaktekintéllyé. Nagy szerepe volt abban a zökkenőmentes átállásban, amikor az EU tiltotta az állati eredetű takarmányok etetését a baromfitenyésztésben, az árutermelésben.

Egy évtizede körül irányítja a TETRA hibridek tenyésztését. Főgenetikusként óriási a szerepe abban, hogy szinte egyedülállóan a hazai állattenyésztésben, a TETRA hibridek állják a versenyt a világ legerősebb tenyésztőközpontjaival is.

Mint az a díjátadás kapcsán elhangzott, szakmai tevékenysége alapján a Kuratóriumnak meggyőződése, hogy Dr. Forgács Barnabás kitüntetésével a Sófalvy Ferenc Vándordíj méltó helyre került.

 

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara által alapított  vándordíj egy gránit kocka talapzaton álló bronz körplasztika, mely egy kendermagos kakast ábrázol. A vándordíj mellett a kitüntetett egy 10 cm átmérőjű bronz plakettet is kapott, mely néhai Sófalvy Ferenc arcképét ábrázolja.

A díjat április 26- án az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon dr. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar dékánja, valamint özvegy dr. Sófalvy Ferencné adta át.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az országos eredmények a legjobb reklám

Az országos eredmények a legjobb reklám

A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola történetében a tanulók idén rekordszámú helyezést értek el az országos döntőkben. Nagy képpel!
Itt az új földtörvény

Itt az új földtörvény

A magyar termőföld 80 százaléka ne a nagyüzemek használatában, hanem a családi gazdaságok művelésében legyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.