Kultúra, oktatásSíppal, dobbal, harsonákkal

2011. május 2., hétfő
 
Síppal, dobbal, harsonákkal

Az 1000 forintos jegyekből származó bevételt a Tiszta Szívvel Egyesület az elmúlt években átadott játszótereinek felújítására kívánja fordítani.

 

 

 

A Tiszta Szívvel Egyesület szervezésében május 7-én, szombaton 19 órakor Síppal, dobbal, harsonákkal… címmel koncertet rendeznek a hódmezővásárhelyi Belvárosi Katolikus Templomban. Borsos Annamária a Vásárhelyi Híreknek elmondta, változatos repertoárra számíthatnak a zenekedvelő vásárhelyiek. Az est folyamán Égető Mária orgonán és Mucsi Gergő vibrafonon játszik, valamint fellép a Szegedi Harsonaegyüttes (képünkön). Érdekességként említette, hogy Bach orgonára írt D-moll Toccata és Fúgája ezúttal a harsonaegyüttes előadásában szólal meg.  Nem csak szóló előadásokat hallhatunk szombaton, hanem a koncert első és utolsó darabját közösen adják elő. Mint azt Borsos Annamária elmondta, az 1000 forintos jegyekből származó bevételt a Tiszta Szívvel Egyesület az elmúlt években átadott játszótereinek felújítására kívánja fordítani. Hozzátette, ezt a célt fogják szolgálni az év további részében megrendezésre kerülő koncertjeik is.

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.