Kék hírekSínvasat lopott egy testvérpár Hódmezővásárhelyen.

2011. október 20., csütörtök
 
Sínvasat lopott egy testvérpár Hódmezővásárhelyen.

A Vámház utcán igazoltatták a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei a testvérpárt, mivel kerékpárjukon egy-egy 5 méter hosszú sínvasat toltak. Amikor a rendőrök megkérdezték, honnan származnak a vasdarabok, egymásnak ellentmondó választ adtak, majd belezavarodtak a magyarázatba, ezért az egyenruhások bűncselekmény gyanúja miatt előállították őket a kapitányságra.

 

 

Képünkön a lopott sínvasak (Fotó: CSMRFK)

 

 

Közben kiderült, hogy a mintegy 30 ezer forint értékű vasat az egyik hódmezővásárhelyi telephelyről lopták el.

A vásárhelyi nyomozók azt is megállapították, hogy a testvérpár 26 éves tagja kettő másik bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható. Ő volt az, aki még a nyáron lefeszítette az egyik kocsma rácsát, majd mintegy félmillió forint értékű készpénzzel és cigivel távozott. Vajháton pedig egy távközlési célú rézből készült légkábelt vágott le, amivel körülbelül százezer forint anyagi kárt okozott a szolgáltatónak.

Ő egyébként sem ismeretlen már a vásárhelyi nyomozók előtt, ugyanis több alkalommal folytattak ellene büntetőeljárást főként vagyon elleni bűncselekmények miatt, ezért kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A testvérpár ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.