SportSikerrel vette az akadályt a Kosársuli

2019. november 1., péntek
 
Sikerrel vette az akadályt a Kosársuli

Szerda este a KTE-Duna Aszfalt látogatott a Hódtói Sportcsarnokba. A találkozó tétje a továbbjutás volt a Hepp Kupában, és tudtuk, hogy nem vár egyszerű mérkőzés a Kosársulira a szintén Zöld csoportos ellenféllel szemben. Nem is volt sétagalopp, sőt...

 

 

 

 

 

 


 

Ha az NB I/B Zöld csoportjának tabellájára nézünk, egyértelmű, hogy a papírforma szerint a hat eddigi mérkőzéséből négyet nyerő kecskemétiek számítottak az ütközet favoritjának, hisz a mieink egyelőre győzelem nélkül a tabella utolsó pozícióján állnak. Tudjuk ugyanakkor, hogy csapatunk hétről-hétre egyre jobban összerázódik, a sérültek visszatérnek (ezúttal már csapatkapitányunk, Vuk Pavlovic is bevetésre készen állt), a Hódtói Sportcsarnok parkettje pedig mindig kellemetlen hely az adott ellenfél számára. 

 

Ennek megfelelően a mérkőzés íve is hasonló ívet mutatott az eddigi szezon sémájához. Az első negyedet jó játékkal, a Kucsera, Fülöp kettős vezényletével nyerték fölényesen a vendégek, a Kosársuli védekezésben és támadásban sem találta a ritmust, hiába igyekezett rotálni a gárdán Tóth Tamás vezetőedző. A második negyedre aztán összekapta magát a csapat, és a Varga testvérek pontjainak hála hátrányból, de tartottuk a lépést a fehérmezesekkel (30-41 a félidőben).

 

A szünet után sem fordult sokat a játék képe, és néhány perc erejéig azt hihettük, eldőlt a továbbjutás kérdése, hisz a harmadik negyed derekán már tizenhét ponttal is vezetett a Kecskemét. Hiába volt azonban kezükben a meccs, elkezdtek hibázni, így Kovács és Ságodi triplája, majd a játékrész végén Varga Zalán zsákolása visszaállította az egész mérkőzésen megfigyelhető tíz pont körüli differenciát.

 

Ez pedig - mint később kiderült - kellő lehetőséget és reményt biztosított a végjátékra - a hajó már-már elúszott, a vásárhelyi szívnek azonban nagyon kellett a siker. A vendégek az utolsó öt percre abszolút összezuhantak támadásban és védekezésben is, hibát hibára halmoztak, míg a mieinknél sültek a higgadt kezek, szorossá vált a védekezés és sorra jöttek a kosarak - 61-69-nél Varga Zalán, 66-72-nél Varga Ákos szórt be egy triplát, az egész találkozón fantasztikusan lepattanózó és újabb remek játékot produkáló Rostás Imre ketteseivel 73-72-nél, egy percre a végét jelentő dudaszótól pedig már nálunk volt az előny. Az utolsó másodpercek is kaotikusan alakultak, kétszer is esélye adódott a Kecskemétnek, hogy lezárja a találkozót, ám Molnár Bence közelije és a végén Rostás lepattanója döntött: hősiesen küzdve, a kosárlabda Fortunájának támogatásának is köszönhetően 75-74-re nyertünk, így továbbjutottunk a kupában!

 

Férfi kosárlabda Hepp Kupa, 3. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli - KTE-Duna Aszfalt 75-74 (9-20, 21-21, 20-21, 25-12)

Hódtói Sportcsarnok, 220 néző. Vezette: Nagy, Oláh, Gaál.

 

Kosársuli: Molnár 12, Kelemen B. 2, VARGA Á. 18/3, VARGA Z. 25/15, Perák 3.

Csere: ROSTÁS 7, Pavlovic 2, Hargitai -, Balogh -, Kovács 3/3, Ságodi 3/3.

Vezetőedző: Tóth Tamás

 

KTE: Chester 8,  Lukács 9, Molnár D. 15/3, KUCSERA 21/9, Fülöp 10.

Csere: Orgona 6/6, Plézer 5, Cserkó, Tóth.

Vezetőedző: Váradi Kornél

 

Tóth Tamás: "Az első három negyedben görcsösen és túl sok hibával játszottunk, nem a legjobb döntéseket hoztuk. Nem adtuk fel egy percig sem és óriási szerencsével nyertük az egylabdás derbit. Gratulálok a Kecskemétnek is, megérdemelték volna a továbbjutást, igazi kupapárharc volt! Szombaton a Sopron ellen mindent megteszünk az első bajnoki győzelmünk érdekében."

 

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mindenszentek és halottak napja

Mindenszentek és halottak napja

Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. Gyertyákat, mécseseket gyújtunk az elhunytak emlékére.
Továbbjutott a vásárhelyi testvérpár

Továbbjutott a vásárhelyi testvérpár

Huszonnégy előadó - köztük két  vásárhelyi kislány - jutott tovább a Fölszállott a páva új gyerekévadának első adásából.
Négy métert zuhant a kétéves kisfiú

Négy métert zuhant a kétéves kisfiú

Egy hódmezővásárhelyi lakóház felső szintjén a nyitott ablaknál az anya magára hagyta kisfiát, aki a magasból az utcára zuhant.
Vásárhelyi éremeső a FitKid Európa-bajnokságon

Vásárhelyi éremeső a FitKid Európa-bajnokságon

Hét ország, mintegy hatszáz versenyzője mutatta be tudását a XVII. FitKid European Championship, Fit Boy and FitKid II.osztály Európa Kupa versenyen.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.