KözéletSikeres tavaszi szezonkezdés

2012. március 3., szombat
 
Sikeres tavaszi szezonkezdés

A Csongrád Megyei Női Felnőtt Bajnokság tavaszi nyitánya szép vásárhelyi sikert hozott. A csapat hazai pályán a rutinos játékosokból álló szegedi Seni Girls SE gárdáját fogadta.

 

 

Képünkön Tóth Orsolya és Sajtos Dzsenifer

 

 

 

Nyögvenyelős kezdet után fokozatosan sikerült növelni az előnyt az első félidőben, így 4 gólos előnnyel vonultak pihenőre. A második félidőben az addig akadozó támadójátékuk jelentősen feljavult, Sajtos, Tószegi, Forrai és Vass zsinórban szállították a gólokat, és Hegyi erőtől duzzadó játéka is sok gondot okozott a szegedi védelemnek. Emellett a védekezésüket sikerült még jobban “összerakni”, kőkeményen tartották a jelentős fizikális/súlybeli fölényben levő szegediek belső embereit, így sikerült a vendégeket 14 gólon tartani.

Csapatból kimagasló teljesítményt nyújtott a 6 gólt szerző Sajtos Dzsenifer és a 9 büntetőt hárító Tóth Orsolya! (képünkön)


Áncsán István a klub elnöke szerint helyenként jó játékkal, magabiztos győzelmet arattak, azonban sok hiba és eladott labda rontott az összképen. Bízunk benne, hogy ezeket a hibákat a soron következő mérkőzéseken sikerül a minimálisra szorítani, véli az elnök.

 

HLKC – Seni Girls Szeged SE 24-14 (11-7)

 

HLKC: Tóth – Olasz 1, Szabó 1, Forrai 5, Tószegi 5, Sajtos 6, Vass 4 Cs: Hegyi 1, Kovács, Fehér, Blaskovics, Krumesz 1, Fürcht

 

Seni Girls SE: Gyimesi – Varga 5, Olasz 1, Giricz 1, Godó, Balázs 2, Bernát Cs: Andrakovics 2, Barna 1, Bodrogi 1, Tóth 1

 

 

A következő fordulóban igazi rangadóra került sor, március 11-én 16 órakor Algyőn lépnek pályára a bajnoki tabellát vezető Sándorfalva vendégeként!

 
 
Forrás: hlkc.hu
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.