SportSikeres Tájfutó Verseny Hódmezővásárhelyen

2012. október 25., csütörtök
 

Október 22-én a Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club,  52. alkalommal rendezte meg a Hódmezővásárhely Kupa versenyt.

 

 

 

Fotók: VH ©


 

A versenyen elsősorban utánpótlás korúak indultak a megye különböző településeiről. Valamint a szomszédos Békés megyéből 30 –an neveztek. Az előzetes regisztráció mellett, a versenynapon is még sokan neveztek a helyszínen. A rendezők 147 indulót regisztráltak, ami – a szervezők elmondása szerint – várakozáson felüli volt. Ehhez, – mint azt a helyszínen többen is elmondták - a Vásárhelyi Hírek oldalán és a lap facebook oldalán megjelent felhívás is hozzájárult.

A versenyekbe nevezők nagy száma és az egész délelőtt igen sok néző azt mutatja, hogy egyre népszerűbb sportág a tájékozódási futás, amely ötvözi a sportteljesítményt, a tájékozódás elsajátítását és a természet szeretetét.

 

Mint mindig, most is rendeztek gyerekversenyt is, amelyen egy rövid pályát teljesítőket apró ajándékokkal díjazták.  

A város házai és zöldövezete között kijelölt, az egyes korosztályoknak megfelelően eltérő távú pályák teljesítését a napsütéses kellemes idő is segítette.

 

Eredmények (korosztályonként az első három helyezett):

 

 

F10 D  (12)               1.3 km  0 m   13 ep    

 

    1    101 Veres-Lakos Péter               HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   11:30

    2    106 Búzás Krisztián                   HOD Hód-mentor                  13:08

    3    105 Hegedűs Péter                02 HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   15:19

 

 

 

F12 C  (17)               1.9 km  0 m   14 ep    

 

    1    130 Győri Bertalan                   SZV Szegedi Vasutas SE          11:50

    2    131 Bán Péter                    01   HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   14:34

    3    136 Szabó Levente                   SZV Szegedi Vasutas SE          17:50

 

 

 

F14 B  (17)               3.4 km  0 m   18 ep    

 

    1    150 Kisházi Gábor ifj.           01 HOD Hód-mentor                  29:09

    2    146 Jónás Ferenc                       SZV Szegedi Vasutas SE          34:54

    3    139 Máriás Dávid Márk            00 SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó   35:46

 

 

 

F16 B  (5)                4.0 km  0 m   25 ep    

 

    1    161 Hetényi Péter                   96 HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   25:08

    2    156 Farkas Máté                     SZV Szegedi Vasutas SE          39:12

 

 

 

F21 B  (11)               4.8 km  0 m   23 ep    

 

    1    171 Roman Zbranek                 SZV Szegedi Vasutas SE          24:04

    2    286 Dezső Sándor                    HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   24:37

    3    172 Kisházi László                  EK Egyesületen kivüli           32:53

 

 

 

N10 D  (6)                1.3 km  0 m   13 ep    

 

    1    175 Riesing Eszter                 03 SZV Szegedi Vasutas SE          10:56

    2    181 Kisházi Emma                 04 HOD Hód-mentor                  17:25

    3    180 Máriás Diána Nóra          02 SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó   18:58

 

 

 

N12 DK  (5)               1.3 km  0 m   13 ep    

 

    1    185 Győri Borbála                      SZV Szegedi Vasutas SE          11:54

    2    184 Dani Vanessza                01 SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó   13:41

    3    187 Riesing Borka                      SZV Szegedi Vasutas SE          13:53

 

 

 

N12 C  (10)               1.9 km  0 m   14 ep    

 

    1    197 Apró Vivien Dóra             05 SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó   13:13

    2    199 Dezső Enikő                     01 HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   14:07

    3    200 Riesing Hanna                  01 SZV Szegedi Vasutas SE          18:44

 

 

 

N14 B  (10)               2.9 km  0 m   17 ep    

 

    1    204 Czibolya Lili                       98 SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó   22:12

    2    208 Pálfi Fanni                       SZV Szegedi Vasutas SE          22:39

    3    206 Szabó Dorina                    SZV Szegedi Vasutas SE          23:26

 

 

 

N16 B  (8)                3.4 km  0 m   18 ep    

 

    1    218 Gubicza Viktória             96 HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   28:33

    2    220 Molnár Krisztina             96 HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   33:44

    3    217 Varga-Tóth Petra             96 HOD Hód-mentor                  36:42

 

 

 

N21 Br  (6)               2.8 km  0 m   15 ep    

 

    1    229 Bán Zsanett                        HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   25:08

    2    226 Nagy Nóra                    71 SZV Szegedi Vasutas SE          26:37

    3    228 Savanya Gyöngyi         73 SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó   28:01

 

 

 

N21 B  (6)                4.0 km  0 m   25 ep    

 

    1    238 Kisháziné Zombory Erika      78 HOD Hód-mentor                  24:44

    2    234 Novák Martina                             EK Egyesületen kivüli           29:40

    3    237 Bán Borbála                                  HOD Hód-mentor                  33:15

 

 

 

F40 B  (8)                4.0 km  0 m   25 ep    

 

    1    244 Gera Tibor                     64 SZV Szegedi Vasutas SE          25:51

    2    241 Szencz Attila                  67 SZV Szegedi Vasutas SE          26:16

    3    246 Bán Zsolt                       HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   35:53

 

 

 

N40 B  (5)                3.4 km  0 m   18 ep    

 

    1    250 Mihály Gyöngyi               71 SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó   29:54

    2    252 Gyöngyösi Jolán              65 SZV Szegedi Vasutas SE          34:44

    3    254 Balázs Erika                     EK Egyesületen kivüli           40:58

 

 

 

N50 B  (3)                2.8 km  0 m   15 ep    

 

    1    259 Szabó Anna                      DÉL Délalföldi                  45:49

    2    257 Gömöri Éva                      DÉL Délalföldi                  55:29

    3    256 Kotogány Ilona                  DÉL Délalföldi                1:08:14

 

 

 

F60 B  (4)                2.8 km  0 m   15 ep    

 

    1    265 Sindely Pál dr.              47 SZV Szegedi Vasutas SE          24:49

    2    269 Novai György                    DÉL Délalföldi                  31:38

    3    268 Blum László id.              48 SZU Szegedi Bokorugró Tájfutó   33:43

 

 

 

NYÍLT  (14)               2.9 km  0 m   17 ep    

 

    1    280 Dobó Szilveszter                EK Egyesületen kivüli           24:14

    2    274 Forgó Sándor                      EK Egyesületen kivüli           24:17

    3    281 Molnár Géza                       HTC Hódmezővásárhelyi Tájfutó   25:14

 

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.