SportSenki nem tudta ki lesz a nyerő ember az adott meccsen

2015. június 18., csütörtök
 
Senki nem tudta ki lesz a nyerő ember az adott meccsen

Negyedik helyen zárta az NBI B csoportos kosárlabda bajnokságot a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák ezzel túlteljesítette a 2014-15-ös idény előtt kitűzött célt. A szezon befejezése után dr. Elek András edzőt, az egyesület elnökét kérdeztük a gárda teljesítményéről.

 

 

Fotó: Damó Adrienn (VH)


 

- Negyedik helyen zárták a bajnokságot. A borítékolom, hogy a szezon előtt elégedett lett volna ezzel az eredménnyel. Most hogyan értékeli ezt?

- A szezon előtt az volt célunk, hogy jussunk be a keleti legjobb négybe. Én egyébként ezt erőn felüli teljesítménynek tartottam. Ez évek óta nem sikerült, ezért hatalmas sikerként értékelem a play-off utáni helyezést. Vejinovics sérülése nagyon nem hiányzott a rájátszás előtt. Kis szerencsével akár előrébb is végezhettünk volna, pláne – ha nem változtatják meg menet közben a kiírást.

 

- Óriási versenyben nyerték meg a keleti csoportot az alapszakasz végén. Mi a realitás, a mostani negyedik hely, vagy az az első?

- Nagyon jól kezdtük a bajnokságot, a sok győzelem kellő önbizalmat adott, így szinte végig vezettünk. A január eleji Hepp Kupa döntőt is megnyertük volna – ha tudunk évvégén edzeni. A mintegy 1000 néző előtt elvesztett döntő megfogott bennünket, ezért kaptunk ki utána Békésen és Debrecenben. Utána valahogy helyre rázódtunk, még a TF elleni hazai – és a salgótarjáni vereség is belefért. Az alapszakasz végén fantasztikus meccsen vertük meg a DEAC-ot, és nyertük meg a keleti csoportot. Az egész éves szereplésünk alapján a play-off negyedik hely a realitás. Az első három csapat jobb nálunk. 

 

- Mennyire volt meglepetés az idei szereplés?

- Szerintem hatalmas meglepetést szereztünk a szakmának és magunknak is. A bajnokság előtt a Kezdő5 internetes portál azt írta, hogy szerencsés esetben elkerülhetjük a hátsó négy helyet (keleti csoport 9-12). Férfiasan bevallom, nagyjából én is így gondoltam. Álmunkban sem gondoltuk, hogy nyerni fogunk 26 meccset és csak 9 alkalommal veszítünk.

 

- Mindent kiadtak a srácok magukból, vagy azért maradt még hiányérzete velük szemben?

- Úgy gondolom csapatként mindent kiadtak, de egyénileg jócskán maradt mindenkiben.

 

- Ritkán látható olyan gárda, amelynek nincs kimondottan kiemelt játékosa. A Kosársuli viszont pont azért erős, mert sok hasonló képességű játékosa van, hosszú a kispad. Ez volt a jó eredmények titka?

- Valóban elképesztő volt, hogy egyetlen kiemelkedő játékos nélkül – néhány közepes spílerrel mindenkit megvertünk, pedig még csak nem is védekeztünk jól. Talán az volt a titkunk, hogy mindenki bizonyítani akart – bizonyítani, hogy jobb az éppen pályán lévőnél. Sokszor én is azt éreztem, hogy semmi gond a cserével, egy jobb játékos fog beállni. Minden meccsen volt 2-3-4 kimagasló teljesítmény, de szinte mindig másoktól. A gond maximum az volt, hogy senki nem tudta, ki lesz a nyerő ember az adott meccsen - szerencsére az ellenfél sem.

 

- Ki lehet-e emelni bárkit is az együttesből?

- Mindenképp ki kell emelni több személyt is, bár senki nem nyújtott folyamatosan jó teljesítményt. Sok-sok győzelemben volt döntő része Varga Daninak, Vas Petinek, Nyilasnak, Vejinovicsnak, Rostás Imrének, Genal Momirnak és Czibere Zolinak is.

 

- Két neves szponzoruk van, akik stabil hátteret biztosítottak a bajnokság alatt. Ez gondolom azért szintén hozzájárult ahhoz, hogy túlteljesítették az elvárásokat...

- A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és az MVM Magyar Földgáztároló Zrt. stabil támogatása döntő tényező volt sikereinkben. Ilyen szezonunk még sohasem volt, hiszen már a bajnokság előtt összejött az a pénz, ami kellett erre a 10 hónapra. Azt azonban el kell mondanom, hogy nehogy bárki is horribilis összegre gondoljon - a 24 NB I/B-s csapat közül legfeljebb csak háromnál lehet nagyobb a költségvetésünk.

 

- A Hódtói Sportcsarnokban sokszor a régi időket idézte a hangulat. A közönség volt a hatodik ember a pályán…

- Óriási siker számunkra, hogy az egész “B” csoportban messze nekünk volt a legtöbb nézőnk. Újra jó dolog lett kosármeccsre járni. Igaz “csak” nézők, nem szurkolók – mondják a fanyalgók, de mi ennek is nagyon örülünk. Sok száz embernek szereztünk hazai győzelmeinkkel hétről-hétre örömöt.

 

- Mit vetíthet elő a jövőre nézve a 2014-15-ös bajnokságban elért helyezésük? Egyáltalán le lehet-e vonni ebből valamilyen következtetést?

- Semmit nem jelent, hiszen az ellenfelek évről-évre erősödnek, mi meg folyamatosan fogyunk. Két éve elment Dani, Czuprák és Schéda, majd Drahos. Elvesztettük Szilágyi Lacit, majd elküldtük Marinkovicsot. Most Kukla Zsolt fejezte be decemberben és Nyilas Istvánnak is ez volt az utolsó szezonja. A felsoroltak simán vernék az idei sikercsapatunkat...

 

- Gondolom most pihenőt kapott a csapat. Mi a nyári program? Hogyan tovább?

- A szombati salgótarjáni meccsel befejeztük, már nincsenek edzések. Még nem pihennek a fiúk, mert kéthetes nyári tábort tartanak 5 iskolában vagy 130 kisgyereknek. Augusztus 3-án fogunk kezdeni,  megkapták feladatként: “hozzon magával mindenki még egy személyt” az első edzésre (lehetőleg jobb kosarast, mint Ő maga).

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Fesztiválhangulat és múzeumok éjszakája

Fesztiválhangulat és múzeumok éjszakája

Hódmezővásárhelyen péntetől Ho(l)dfény Fesztivál, szombat estétől Múzeumok Éjszakája. Mindkét rendezvény részletes programjával!
Az esélytelenek magabiztosságával nyert

Az esélytelenek magabiztosságával nyert

Junior Világbajnoki Övet nyert a hódmezővásárhelyi Rácz József június 12-én Berlinben az Audi Centrumban rendezett 10 menetes összecsapásban.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.