KözéletSegítség a Hajléktalanszállónak

2015. augusztus 18., kedd
 
Segítség a Hajléktalanszállónak

Az idén Pro Urbe-díjjal kitüntetett Kenéz Heka Etelka, ismét jótékonykodott. Ezúttal augusztus 20-a alkalmából, a hódmezővásárhelyi Hajléktalanszállóban lakó 50 személynek biztosított meleg ebédet és süteményt.

 

Fotó: VH

 


Nem először írtunk arról, hogy vagy anyagiakkal, vagy étellel segíti a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató Csomorkányi úton található Hajléktalanszállóját. Karácsonykor, ünnepnapokon már többször biztosított meleg ételt a szálló lakóinak.

 

Az elmúlt években volt olyan eset is, amikor a kormányhivatal télen rendkívüli tanítási szünetet rendelt el, amely Hód Menza konyháját is érintette. Az ellátottak ugyanis naponta a Hód Menza konyháján megmaradt ételt kapják, díjmentesen. Az énekművész-költőnő pénzadományán alapanyagokat vettek és nem maradtak meleg étel nélkül a hajléktalanok.

Mint Korsós Sándor igazgatótól megtudtuk, augusztus 20-án 50 főnek főznek babgulyást kolbásszal, ami után Kenéz Heka Etelka által adott sütemény is kerül az asztalra.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Pro Urbe Díjat kapott Kenéz Heka Etelka

 

Olvassa el ezt is!

Új nevekkel, újult erővel

Új nevekkel, újult erővel

Készül a HLKC Felnőtt csapata az NBII-es bajnokságra. Az edzésprogram középpontjában jelenleg még a fizikai állóképesség növelése áll.
Már Hódmezővásárhely sem a régi

Már Hódmezővásárhely sem a régi

Városokban él a népesség hetven százaléka, van olyan falu, amelynek 8 lakója van. Főként az Alföldön az ország lakosságának 3 százaléka lakik külterületeken.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.