FélpercesSchlosser Miklós 90 éves

2014. szeptember 11., csütörtök
 
Schlosser Miklós 90 éves

Szeptember 11-én töltötte be 90. életévét Schlosser Miklós. Hódmezővásárhelyen született. Átélte a második világháború borzalmait, így mint levente 4 évet töltött hadifogságban.

 

 

 

 

1945 április 4-én a hódmezővásárhelyi leventék a front harapófogójába kerültek. A Lajta folyónál két tűz közé kerültek: a németek és oroszok aknazáport zúdítottak a fegyvertelen leventékre. Tizennégyen meghaltak, többen megsebesültek, a túlélők pedig orosz fogságba kerültek, ahonnan évek múlva tértek haza. Ennek évfordulójára emlékezik évente a Volt Leventék Baráti Köre és a Történelmi Vitézi Rend. Schlosser Miklós évek óta aktív résztvevője és gyakran a megemlékezéseken saját verseivel emlékezik elvesztett bajtársaira.

 

Schlosser Miklós háborút követően számos hódmezővásárhelyi vállalatnál dolgozott, mint könyvelő, majd mint főkönyvelő. Legutóbb a Tisza Halászati Szövetkezetnél dolgozott, innen ment nyugdíjba. Miklós bácsi szabad idejében verseket írt. Feleségével 62 éve élnek együtt, 2 gyermekük, 4 unokájuk és 1 dédunokájuk van. Schlosser Miklóst a Polgármesteri Hivatal munkatársai köszöntötték fel születésnapja alkalmából.

 

Olvassa el ezt is!

Betörtek egy étterembe Vásárhelyen

Betörtek egy étterembe Vásárhelyen

A betörést egy alkalmazott vette észre a reggeli nyitáskor, valamint azt hogy valaki a falból kibontotta a trezort és elvitte.
Szakrális tengelyben

Szakrális tengelyben

Kószó Péter kifejezte reményét, hogy a most felállításra kerülő Hódmezővásárhelyi Országzászló nem kerül politikai viták kereszttűzébe.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.