Kultúra, oktatásSavanya István előadóestje Vásárhelyen

2012. május 30., szerda
 
Savanya István előadóestje Vásárhelyen

Talán még sokan emlékeznek a szegedi DÉLÉP klubban egykor működött bluegrass klubra.  Az országosan is ismert Bluegrass Pilgrims Band volt az alapítója. Ebben az együttesben játszott Savanya István.

 

 

 

 

 

Biztos, hogy erről nem csak szó, hanem dal is lesz előadó estjén a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban, június elsején délután.

 

Savanya István (1958) tizenöt éves kora óta gitározik, később sokféle húros és fúvós hangszeren megtanult játszani. Érdeklődését az észak-amerikai népzene keltette fel, de a magyar népzenéhez való erős vonzalma is zenei útkeresése irányadójává vált.

Az ÉDOSZ Szeged táncegyüttes zenekarának bőgőse volt. Emellett vezetője, alapító tagja az országos ismertségű Bluegrass Pilgrims Band együttesnek, melynek oszlopos tagjai Várkonyi Eszter (ének) és Kiszin Miklós (bőgő, jelenleg Molnár Dixieland Band) voltak. A szegedi DÉLÉP klub rendezvénysorozata nagy sikerrel működött Kanadába távozásukig.

Számos kulturális rendezvény szervezője, résztvevője, folk és irodalmi klubok vendége. A 90-es években a Calgaryban működő Kaláka irodalmi színpad vezetője, rendezője volt, mellyel több televíziós produkcióban is részt vett.

Szintén ebben az időben kezdett rendszeresen versírással, vers-megzenésítéssel foglalkozni. Első önálló verses-irodalmi estjét „Otthoni ének” címmel Nyugat-Kanadában és Magyarország nem egy városában bemutatta Nagy Bandó Andrással közös előadások keretében.

Versei számos antológiában megjelentek. Az International Society of Poets több alkalommal az Év költője címre jelölte. A kortárs költészetben nyújtott teljesítményéért 2002-ben és 2003-ban oklevéllel és ezüstserleggel tüntették ki. Az angol nyelvű siker ellenére versei jelentős részét magyarul írja.

Június elsején 17 órakor a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban a szegedi származású  költő, zeneszerző A Fénynek háttal című előadói estjét láthatják az érdeklődők.

 

Olvassa el ezt is!

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.