KözéletSakktáborban jártunk

2012. július 20., péntek
 

A cím már önmagában is félrevezető, mert ebben a táborban a sakkozás mellett bőven jutott idő focizásra, játékra, fürdésre.

 

 

 

 

 

 

 

Az idei nyár bővelkedik vásárhelyen szervezett különféle nyári táborokban. Ezek egyike a Kenguru Panzió és Tőkés János sakkoktató által szervezett Kenguru Sakktábor, amely a vásárhelyi és vidéki nagycsoportos óvodások és általános iskolások részére kétszer 1 hetes turnusokból áll.

A szabadidő eltöltését a szervezők egy kis fejtöréssel kombinálták, hiszen délelőtt és délután, napi 2-3 óra sakkoktatás és sakkverseny színesítette a táborozást. Mint az képeinken is látható, a gyerekek nem látták csak fekete-fehérben a világot és egyáltalán nem viselte meg őket.

 

Tőkés János a sakktábor vezetője elmondta, azon felül, hogy a gyermekek kellemes és hasznos időtöltését igyekeznek biztosítani, szeretné, ha néhányan „megragadnának” a sakkjáték világában és komolyabban, rendszeresebben foglalkoznának e nemes játékkal, s fél-egy év múlva már komolyabb versenyeken, megmérettetéseken is megmutathatnák képességeiket, tagjai lehetnének a Vásárhelyen egyre jobban fellendülő ifjúsági sakkozásnak.

A táborozáson Tőkés János több olyan tanítványa is részt vett, akik tavaly találkoztak először a versenysakkozással, mostanra azonban rendszeres résztvevői lettek a városi és környékbeli versenyeknek.

 

A sakkozás jótékony hatását, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy fejleszti a rövid- és hosszútávú koncentrációt,  fejleszti a memóriát, küzdőképességet, erősíti a monotónia- és kudarctűrést, racionális gondolkodásra nevel, leépíti a fizikai és verbális agressziót, s nem mellesleg a tanulmányi eredményeket tantárgyanként akár 1 egész jeggyel is javíthatja, mondja Tőkés János

 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.