Kultúra, oktatásRumpler Dorka első lett a nemzetközi matematikaversenyen

2015. június 3., szerda
 
Rumpler Dorka első lett a nemzetközi matematikaversenyen

Nemrég Szegeden az Arany János Általános Iskola aulájában rendezett ünnepségen kihirdették a XI. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny végeredményét.

 

 

A kép jobb szélén Rumpler Dorka az eredményhirdetésen

 

 

A versenyen minden évben 800-nál több diák vesz részt közel hetven iskolából. A 4-től 8. osztályosok matematikai versenye az interneten keresztül történt és a tanulóktól kapott feladatmegoldásokat, korrigálták, a javítások eredményéről visszajeleztek a diákoknak és az iskoláknak.

A 2014/15-ös tanévben 823 tanuló szállt be a versenybe, akik közül 350-en járnak Csongrád megyei iskolába. A döntőbe összesen 244-ben jutottak be.

 

“A Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny mára egy igazi márkanévvé és fogalommá vált. Nem véletlenül. A siker egyik pillére a névadó személye és munkássága iránti tisztelet, a másik pillére a matematika iránti szereteten alapuló közösség áldozatos munkája” – mondta az eredményhirdetésen Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke.

 

Az idei versenyen Hódmezővásárhelyről egyedüliként Rumpler Dorka, a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola 6. osztályos tanulója lett első helyezett. Felkészítő tanára Fazekas Ilona.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mozgás és zene harmóniája két percben

Mozgás és zene harmóniája két percben

Véglegesen összeállt a Fit-Kid Diákolimpia egyéni ”A” és ”B” kategória Országos döntőjének menetrendje, amelynek idei rendezési jogát a Hód Fitness SE. nyerte el. Részletes program
Így óvja bőrét a strandszezonban

Így óvja bőrét a strandszezonban

Nyáron mindenki szívesen tölti az idejét a vízparton. A természetes és mesterséges vizek közelében azonban sok kórokozó és baktérium leselkedik a strandolókra.

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Rapcsák András szobráról döntenek

Rapcsák András szobráról döntenek

Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.