Kultúra, oktatásRövidebb idő alatt piacképes szakma

2013. június 13., csütörtök
 

A Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola 48 millió forintot nyert, „Szakképzés mesterfokon” című pályázatára, amely szerint 7 szakképesítést az új szakképzési törvénynek megfelelően alakítottak ki.

 

Fotók: VH

 

Idén szeptembertől elindulhat a fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító, gépi forgácsoló, gyakorló fodrász, hegesztő, pincér, vendéglátásszervező-vendéglős, mechatronikai technikus képzés. A felsorolt szakmák oktatása a Corvin Mátyás Tagintézményben, a Gregus Máté Tagintézményben és a Kalmár Zsigmond Tagintézményben történik. Június 13-án a Fekete Sas báltermében ezt  hét szakmát mutatták be látványos kiállítással, prezentációkkal, show-műsorral. Délelőtt a színpadon egymást követték a bemutatók, egyik standtól a másikig hömpölygött az egymást váltó diáksereg.

 

A pályaválasztási börzére kirendelt néhány óvodáscsoport még csak növelte a folyamatos zsongást, láthatóan őket nem annyira a szakmák perspektívája, mint inkább a cukrászok marcipán kóstolója, vagy – mint a képeinken is látható - a fodrásztanulók egy kis hajigazítása illetve a Gregus iskola látványosan működő robotjai tartották izgalomban. Persze sem az óvodások, sem a diákok nem tudhatták, hogy a robotok, a gépek bemutatása között serénykedő egyik gregusos diák, a  tizennegyedikes mindszenti  Antal Lajos Balázs aki idén áprilisban Magyarország legkiválóbb mechatronikai műszerésztanulója címet kapta. Neki szinte biztos, hogy nem lesznek elhelyezkedési gondjai, mert mint tanára Kurusa József elmondta, végzős diákja Kecskeméten tovább tanul, elhelyezkedési gondoktól sem kell félnie, a Mercedes gyár máris „ismeri a fiatalember kvalitását”.

 

Arra a kérdésre, vajon mekkora lesz az elhelyezkedési esélye a Fekete Sasban bemutatott hét szakmát elvégzőknek, Dr. Nagyné Bánfi Judit a HISZK főigazgatója elmondta, nem véletlen a hét szakma kiválasztása, vállalkozói körökkel történt egyeztetés  alapján Hódmezővásárhelyen és környékén előzetes felméréseik szerint, biztos elhelyezkedési lehetőség van. 

A VH-nak arról nincs információja, hogy a hét szakma valamelyikét elvégzők közül ténylegesen hányan tudnak majd elhelyezkedni.

 

A Fekete Sasban csütörtökön bemutatott szakképzések esetén, - egy részüknél elég a nyolc általános - lényeges szempontja a rövidebb képzési idő. A pályázaton nyert 48 millió forintból a rövidítette képzésnek megfelelő tanmenet kidolgozását, a képzés elméleti és gyakorlati feltételeinek kialakítását finanszírozzák.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyolc évet kapott a mártélyi bank kirablója

Nyolc évet kapott a mártélyi bank kirablója

Az ügyintézőnek átadra a rablásról és a pénzkövetelésről szóló felszólítást. Egy   megtévesztésig hasonlító műanyag játékfegyverrel fenyegetett. A helyszín közelében elfogták.
11 hetes lesz a nyári szünet

11 hetes lesz a nyári szünet

Pénteken az iskolákban megkezdődik a nyári szünet. A diákok és szüleik az idén is táborok sokasága közül választhatnak. A tanulók közül sokan nyári munkát vállalnak.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.