KözéletRöszkén járt Colleen Bell

2016. július 28., csütörtök
 
Röszkén járt Colleen Bell

Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete csütörtökön belgrádi kollégája, Kyle Scott társaságában a röszkei tranzitzónába látogatott, ahol Seres József, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dél-alföldi regionális igazgatója bemutatta nekik az intézményt és az ott zajló eljárást.

 

 

 

 

Az igazgató elmondta, a menedékkérők a belépés után biztonsági ellenőrzésen esnek át és egyben átvizsgálják a csomagjaikat is. Ezt követően rögzítik az adataikat és ellenőrzik, szerepelnek-e valamilyen nyilvántartásban, esetleg körözés alatt állnak-e.

 

A sérülékeny csoportba tartozók - kisgyermekes családok, kísérő nélküli kiskorúak, betegek, idősek, fogyatékossággal élők - esetében a menekültügyi eljárás nem a tranzitzónában zajlik, őket a belépésük után néhány órával egy az ország belsejében található befogadóállomásra szállítják - tudatta Seres József, hozzátéve: az idén kérelmet benyújtó mintegy 5900 ember 90 százaléka ilyen volt.

 

A tranzitzónában szinte kizárólag egyedülálló férfiak kérelmeit bírálják el, ők az eljárás során jogi segítséget kapnak. Ezek a menedékkérők legfeljebb négy hetet töltenek a tranzitzónában, ahol ellátást és szállást biztosítanak nekik, de bármikor dönthetnek úgy, hogy megszüntetik az eljárást, és visszatérnek Szerbiába - közölte az igazgató.

 

A szakember közölte, az elmúlt időszakban érkezők 60-70 százaléka már más uniós tagországban - jellemzően Görögországban vagy Bulgáriában - korábban nyújtott be menedékkérelmet. Esetükben a menekültügyi eljárást felfüggesztik és a dublini megállapodásnak megfelelően járnak el, vagyis kérik a másik tagországot a kérelem elbírálására.

 

Seres József az amerikai diplomata kérdésére elmondta, a magyar hatóságok szerb területen nem intézkedhetnek, ezért annak eldöntéséhez, hogy a határnál várakozók milyen sorrendben adják be kérelmüket, a terepen dolgozó civil szervezetek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) munkatársainak segítségét kérik. A sérülékeny csoportba tartozók között a rászorultság alapján döntenek, az egyedülálló férfiaknál pedig a várakozás ideje a mérvadó.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Szépek és dinamikusak

Szépek és dinamikusak

Öt új játékossal erősített a HLKC Felnőtt csapata, amely szeptembertől megérdemelten az NBI/B-ben folytatja. Bemutatjuk őket.
Biztos jövő a mezőgazdaságban

Biztos jövő a mezőgazdaságban

Továbbra is dinamikusan nő a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára jelentkezők száma. A tavalyihoz képest idén 14 százalékkal többen nyertek felvételt.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.