KözéletRoncsderbi a Rollandringen

2011. június 17., péntek
 
Roncsderbi a Rollandringen

Az Országos Gyorsasági Roncsderbi Mezőtúron rendezett harmadik futamát követően június 18-án 10 órától, Hódmezővásárhelyen mérik össze tudásukat a „becsövezett” járművek.

 

 

 

 

A IV. futamot június 18-án szombaton rendezik a Rollandringen. Nagy Sándor a Vásárhelyi Híreknek a versenyről elmondta, 40 versenyző nevezett a négy kategóriába, vagyis géposztályonként körülbelül 10-10 kocsi rajtol majd el. Széria géposztály, az 1600 köbcentiméteres verseny géposztály, az 1600 köbcentiméter felettiek futamait láthatja a közönség. A ladacross futamot külön rendezik meg, amelyben a hódmezővásárhelyi Nagy Sándor is indul majd.

A belépőjegyek ára: felnőtt 1000 Ft., diák 500 Ft.

A jelenlegi álla szerint, a Széria géposztályban: 1. Dömösi Róbert (Makó), 2. Baranyi Sándor (Kiszombor), 3. Molnár Tibor (Makó).

I. géposztályban: 1. Tóth Richárd (Mezőtúr), 2. ifj. Gombai Zoltán (Kecskemét), 3. Zámbó Mihály (Deszk).

A II. géposztályban: 1. Szűcs István (Mórahalom), 2. id. Gombai Zoltán (Kecskemét), 3. Hajdú Imre (Mórahalom).

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.