SportRolandring: megválaszolt kérdések

2012. április 23., hétfő
 
Rolandring: megválaszolt kérdések

A hűvös, borult, többnyire esős napok után április 22-én vasárnap Vásárhelyen már kellemes idő fogadta a legjobb magyar motocross versenyzőket és majd' ezernyi nézőt.

 

 

 

 

 

 

A pálya felújítása remekül sikerült, a költséges talajcsere és az arra rásegítő „égi támogatás” nagyszerű nyomvonalat eredményezett, amit szinte mindenki dicséretben részesített. Így akár el is lehet felejteni a korábbi szikes, betonkemény és finom púderral borított pályát.

 

Mint a szezonnyitó versenyeken általában, rengeteg a talány az idei erőviszonyok alakulását illetően, a szurkolókban és szakmai körökben egyaránt. Nos, a választ a tegnapi forduló adhatta meg.

 

MX2: Öt ász a pályán

 

 

Azt már előre megtippelhettük, hogy hogyan alakulhat a 250-esek élcsapata, nem volt nehéz kitalálni, hogy Szvoboda, Hugyecz, Nagy Alex, Firtosvári, Déczi Balu vérre menő küzdelmeket vívnak majd az egész szezon során. Közülük voltak akik az olasz, osztrák bajnokikon, vagy cseh, illetve hazai versenyeken próbálgatták oroszlán körmeiket, de az igazi – átmeneti-  erősorrendre mostanáig kellett várni.

 

Az edzésen aztán Firtosvári hozta is a meglepetést, amikor Hugyecz, Szvoboda és Nagy Alex előtt a legjobb köridőt teljesítette. Az első futamban azonban eljött az igazság pillanata, Szvoboda - aki az LR-Cosmetic csodatuningos KTM-jére váltotta az előzetesen beharangozott Kawasakit - azonnal előnyt épített ki magának, amit a futam során még nagy lendülettel fokozott is. Eközben Firtosvári és Hugyecz vitatkozott a második helyért, ami a 4. körben a yamahás javára dőlt el, ugyanakkor Nagy Alexnek is sikerült Déczit megelőznie. A 8. körben beköszöntött a balszerencsés fordulat, Hugyecz végletekig kiélezett Yamahája beadta a kulcsot és a dobogós sorrend Szvoboda, Firtsvári, Nagy Alex lett.

 

 

A második futam is nagyon hasonlított az elsőhöz. Szvoboda a rajtnál azonnal robbantott, Déczi, Nagy Alex, Hugyecz volt a további sorrend. Nem sokkal később a yamahás előzött és Déczit vette üldözőbe, a 3. kör végén sikerült is elmennie, miközben már Szvoboda messze járt. Aztán a 8. körben a másodosztályú Farkas Szabolcs nagy balesete miatt piros zászlóval meg kellett szakítani a küzdelmet és az addigi helyzet lett a futam végeredménye: 1. Szvoboda, 2. Hugyecz, 3. Déczi, 4. Nagy, 5. Firtosvári. Az összesített eredmény kihirdetésekor Szvoboda 50 bajnoki pontjával állhatott a dobogó legfelső fokára, a 2. ill. 3. helyen Déczi Balu és Nagy Alex azonos pontszámmal osztozott.

 

Az MX2 2.osztály az összevont futamon belől külön csatát vívott a bajnoki pontokért. Tóth József, Dósa Döme, Farkas Szabolcs, sőt a senior Técsy László is jól teljesített, néhány elsőosztályúnak is feladva ezzel a leckét.

 

 

450-esek Czuni nélkül

 

 

Az MX1 1.osztályban is joggal kíváncsiskodhattunk a kialakuló erőviszonyokra, hiszen  a tavalyi bajnok, Németh Kornél kiválásával az egy év kihagyás után visszatérő Czuni Lászlót favorizálta a nagyérdemű, de a tavalyi ezüstérmes Szőke Márkot is jogos trónkövetelőnek tekintette szinte mindenki. Az első bemutatkozás aztán jókora meglepetést okozott, Czuni jó 5 másodperccel ment jobb köridőt mint bárki más. De sajnos, jött a balszerencsés pillanat, Czuni bukott és alkarját törte. Ettől egy kicsi el is ment a közönség hangulata, úgy érezve, hogy a nagy küzdelem elmarad.

 

De az izgalom éppen hogy nem maradt el..! Az Amerikában tréningező Adamek Imre fantasztikus dinamikával jött el a rajtgéptől és rajt-cél győzelemmel lepte meg a nagyérdeműt, majd Lécz Gergő és Szőke következett. A második menetben aztán fordult a kocka, Lécz kezdett jobban, Adamek már az első körben bukott és csak kemény hajtás árán tudott Szőke mögé a harmadik helyre felzárkózni. A dobogós végeredmény 1. Lécz, 2. Szőke, 3. Adamek, majd Kerner, Hujber, Kerese volt a sorrend.

 

A 2. osztályban elsőre az egykori pro-versenyző, az évek után egy osztállyal lejjebb ismét csatasorba álló Sáska Gábor nyert, mögötte Szabó Zoltán, Jusztusz Dávid, Vladár Péter, Szabó Attila, Havasi Zoltán került a legjobb hatba. A 2. futamban is Sáska dominált, élversenyzőket megelőzve szerezte meg a fakók babérját.

 

A Junior 85 ccm-es vetélkedőn a serdülő korú székelyföldi Tompa Krisztián diadalmaskodott, aki egyébként 4. helyezést szerzett a múlt évi 65-ös EB-n. A vásárhelyi klub eminense, Rogonyi Ákos lett a második és Varga Imre révén Sopronba került a bronzérem.

 

Nagy sikere volt a legkisebbeknek, az 5-7 éves korosztálynak, ahol 15 elszánt kis pilóta állt rajthoz a nehéz, sáros pályán. A győztes magyar Kovács Ádám mellett két romániai fiú, Popovici Masius és Erőss Koppány ünnepelhetett a dobogón. De dicséret illeti a kezdőként induló két vásárhelyi minit, Técsy Lackót és Zanócz Noelt akik helyezettként fejezték be a fordulót.

 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.