KözéletRisztov Évát kizárták 10 km-en

2011. július 19., kedd
 
Risztov Évát kizárták 10 km-en

Risztov Éva: Én olimpiai kvótáért jöttem ide, sőt titokban az éremben is bíztam, egy évi munkámat tették most igazságtalanul tönkre.

 

 

 

Kizárták Risztov Évát a sanghaji vizes világbajnokság nyíltvízi versenyeinek nyitányán, az olimpiai programban is szereplő 10 kilométeres számban. A magyar úszónőnek hivatalosan szabálytalankodás miatt mutatták fel a diszkvalifikálást jelző piros zászlót valamivel a féltáv után, így nem végezhetett a legjobb tíz között, ami pedig automatikusan kvótát jelentett volna a jövő nyári londoni olimpiára. Risztov a magyar idő szerint kedd hajnalban rendezett viadalon 2 és fél kilométernél a 2-3. helyen úszott az 56 fős mezőnyben, 5 kilométernél is kedvező volt a helyzete, hiszen a 3-5. helyen haladt, amikor az ecuadori versenybíró jelzésére kizárták. „A mellettem úszó ausztrál Melissa Gorman, miután sárga zászlós figyelmeztetést kapott, eljátszotta, hogy visszahúztam, holott ő volt az, aki előtte többször is fejbe vert – nyilatkozta Risztov a Magyar Rádiónak. – Én olimpiai kvótáért jöttem ide, sőt titokban az éremben is bíztam, egy évi munkámat tették most igazságtalanul tönkre. Remélem, a jövő héten, a medencés versenyen több szerencsém lesz, és 1500 méteren tudok valami nagyot alkotni.”

 
 
Forrás: MMMTI
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.