KözéletRéthelyi Miklós: a menóra fényei a szabadságot jelképezik

2011. december 27., kedd
 
Réthelyi Miklós: a menóra fényei a szabadságot jelképezik

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szerint a hanuka ünnepén meggyújtott gyertyák, a menóra fényei a szabadságot jelképezik, és mindenkinek reményt és erőt adhatnak.

 

 

 

 

 

A miniszter erről kedden, a hanuka nyolcadik napján Budapesten, a Nyugati téren beszélt, ahol meggyújtották a nyolcágú gyertyatartó utolsó lángját is.

Réthelyi Miklós az egybegyűlt ünneplők előtt azt mondta, azért fohászkodik, hogy a két évtizede visszaszerzett közös szabadságunk tartós legyen, és hogy "nemzetünk meneküljön meg a mostanában újra sokasodó bajoktól". Mint fogalmazott, a fény erőt és reményt adhat, és arra emlékeztet, hogy "az egyszer megtörtént csoda megismétlődhet".

Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete Barack Obama elnök szavait idézve azt hangoztatta: a hanuka története az igazság győzelmét hirdeti az erő felett, és a hit győzelmét a kétségek felett. Mint mondta, ez az örök érvényű történet adott reményt a zsidók számára az elmúlt kétezer év küzdelmei során, ma pedig arra emlékeztet, hogy a csodák sokféle alakban és formában jelennek meg.

Szőcs Géza kulturális államtitkár azt hangoztatta: a zsidóságban megvolt az a zseniális képesség, hogy emlékezzenek mindarra, ami velük történt. Az államtitkár szerint ha röviden kellene megfogalmazni, mit jelent a kultúra, akkor a válasz az "emlékezés" lenne; emlékezés a legfontosabbakra, "amelyek velünk és őseinkkel történtek".

 Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője a színpad előtt álló gyerekekre utalva azt mondta, ők azok, akik hordozzák egész Magyarország értékét, "a fény értékét". Úgy fogalmazott, "ha fény van, van növekedés", hiába fordult meg ma a világ, és mondják azt, "ha van pénz, van növekedés".

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija felidézte a hanuka ünnep történetét, és arról beszélt, hogy a menóra mécseseiben lévő olívaolajat az olívabogyó összemorzsolásával nyerik. Mint mondta, ez a legjobb bizonyíték arra, hogy gyakran az összemorzsolásból, a nehéz helyzetekből lehet a legtöbb értéket kihozni.

A Nyugati téren felállított menóra valamennyi gyertyáját meggyújtották, majd megkezdődtek a hanuka ünnep gyereknapi programjai.

A nyolcnapos hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a hívők a jeruzsálemi templomnak a szír-görög dúlás utáni, az időszámítás előtti 165. évben történt újbóli felszentelésére emlékeznek. A hanuka örömünnep, a szabadság - a vallási és a fizikai szabadság -, valamint a fény ünnepe.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.