Kék hírekRepül a szivattyú ki tudja hol áll meg…!

2012. július 17., kedd
 
Repül a szivattyú ki tudja hol áll meg…!

Saját magának okozta vesztét az a 44 éves mórahalmi férfi, aki tegnap a késő esti órákban egy mórahalmi tanyáról szivattyúkat, tűzoltótömlőt és 50 méter kábelt tulajdonított el.

 

 

Képünkön a kiszakadt gumi és a "tettes"

 

 


A férfi gondosan felpakolta kisteherautójára a zsákmányt, majd komótosan elindult a hazafelé vezető földúton, amikor arra lett figyelmes, hogy vele szemben érkezik egy másik autó, amelyben - nagy meglepetésére éppen az elcsent áru gazdáj ült. A megilletődött tolvaj gázt adott, ám a jogos tulajdonosnak gyanússá vált a hirtelen iramváltás és az is, hogy a kisteherautó hátsó rendszámtáblája egy nylon zacskóval le van takarva, így utánaeredt.

 

Zákányszék külterületéhez érve a tolvaj úgy gondolta, szerencsésebb, ha nyomban megszabadul a frissen szerzett tárgyaktól: kinyitotta az autó jobb első ajtaját és elkezdte kidobálni az árut. Amikor azonban a szivattyút hajította ki, a kocsi hátsó kereke átment rajta, amivel defektet okozott saját magának. A gazda gyorsan utolérte a férfit és a rendőrség kiérkezéséig feltartotta a balszerencsés tolvajt.

 

A Mórahalmi Rendőrőrs egyenruhásai elfogták a férfit, aki kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.