Kék hírekRendőrségi hírek Békés megyéből

2011. augusztus 14., vasárnap
 
Rendőrségi hírek Békés megyéből

Kerékpáros ütközött segédmotrossal pénteken este 7 óra körül Gyulán. A baleset a Selyem utcán történt, és a kerékpáros fiú 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

 

Két sérültje van annak a balesetnek, mely pénteken este fél 8 körül történt a 4434-es számú úton. Egy Suzuki típusú személyautó vezetője Kétegyháza felől Gyula irányába tartott, mikor átsodródott a menetiránya szerinti baloldali forgalmi sávba, és összeütközött egy neki szemből érkező Opel személykocsival. A balesetben a Suzuki vezetője súlyosan, az Opelt vezető nő pedig könnyebben sérült meg. Egyik járművezető sem volt ittas.

 

A balesetek körülményeit és a felelősség kérdését a rendőrség vizsgálja.

 

Kiloptak egy táskát egy nyitva hagyott autóból pénteken délután Gyomaendrődön. A kocsival az Ipartelep úton álltak meg, majd a járművet 40 percre őrizetlenül hagyták. Ez idő alatt valaki kivette belőle az utastérben hagyott táskát, amiben benne voltak a tulajdonos iratai, a mobiltelefonja és készpénze. Az eset kapcsán a rendőrség ismételten kéri, hogy ne hagyjanak táskákat, pénztárcákat, mobiltelefonokat, iratokat az autóban, és ha őrizetlenül hagyják a járműveket, akkor az ablakokat húzzák fel, az ajtókat pedig zárják le.

 

Olvassa el ezt is!

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.