KözéletRendkívüli tanítási szünet hétfőn és kedden!

2012. február 3., péntek
 
Rendkívüli tanítási szünet hétfőn és kedden!

A meteorológiai előrejelzésben jelzett rendkívüli hideg miatt hétfőre és keddre tanítási szünetet rendelt el valamennyi Csongrád megyei oktatási- nevelési intézményben B. Nagy László a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője.

 

 

 

 

 

A kormányhivatal által szerkesztőségünknek küldött tájékoztató alapján, Balázs József, Hódmezővásárhely Megyei Jogú város Oktatási csoport vezetője a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, megkapták a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője, a jegyzőknek és polgármestereknek eljuttatott határozatát, amelyben elrendeli a vásárhelyi bölcsődékben, óvodákban és iskolákban a kétnapos szünetet. Egyúttal arra hívja fel a figyelmet, hogy az oktatási-nevelési intézményekben a tanítás nélküli munkanapon is gondoskodni kell a gyermekek felügyeletéről. A kormánymegbízott levélben fordult az egyházi és alapítványi fenntartású oktatási-nevelési intézmények vezetőihez amelyben arra kéri a döntéshozókat, hogy az állami, önkormányzati működtetésű intézményekhez hasonlóan vegyék fontolóra a tanítási szünet elrendelését. Információink szerint hasonló lépést tesznek a város egyházi oktatási intézményei is.

A legfrissebb időjárási prognózis alapján ma délutántól vasárnap a déli órákig Csongrád megye területén rendkívüli hóesés várható, amely szintén rendkívüli, -17 – -20 Cº fokos hideggel, és erős széllel együtt érkezik. Mindez együttesen előreláthatóan a közlekedést, és annak következtében az intézményekbe való eljutást akadályozza.

B. Nagy László a közoktatásról szól törvény alapján hozta meg döntését, melyről tájékoztatta az oktatásért felelős minisztert is – áll a közleményben.

 
 
VH információ
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.