SportRégió-bajnok lett a HLKC U13-as csapat

2015. május 13., szerda
 
Régió-bajnok lett a HLKC U13-as csapat

Véget ért az U13 korosztály versenye az Országos Kézilabda Gyermekbajnokságban.

 

 

 

 

A tavaly szeptemberben indult bajnokságban a Hódmezővásárhely Leány Kézilabda Club 2002-es csapata az egy évvel idősebbek között szerepelve az alapszakaszt követően egy hajszállal lemaradt az Országos Elődöntőről, viszont kárpótlásul nagyszerűen helyt állva megszerezte a Régió Bajnoka (Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megye) címet.

 

Kis Márk edző értékelése szerint a gyerekbajnokság idei évét az U13 korosztályban (2001) töltötte ahol komplett 2002-es csapattal vettek részt!

„A lányok az alapszakaszban a 3. helyezést csípték el, amit mondhatunk realitásnak is, bár így nem jutottunk tovább az országos elődöntő felé. Vigaszként Badó László Régió Bajnoki címéért szállhattunk versenybe”- mondta az edző

A döntőben lejátszott 6 mérkőzésből 5 magabiztos győzelem és egy vereség lett a mérleg, a vereséget egy kicsit nagyobb összpontosítással elkerülhették volna. Összességében megérdemelten nyerték meg a Régió Bajnoka címet. „A sok munka meghozta a gyümölcsét, amely jövőre remélhetőleg még édesebb lesz!” - fogalmazott Kis Márk.

 

Országos Kézilabda Gyermekbajnokság – Régió Bajnoka Döntő

Kézilabda Szeged SE – Hódmezővásárhelyi LKC 13-18 (7-11)
HLKC: Kalmár (k), Nagy (k), Mérai 4, Molnár 2, Marton, Kiss 1, Kálló 2, Horváth, Földesi, Besenyi, Balog 4, Szöllősi 3, Tarján 2

Fekete István SE Lajosmizse – Hódmezővásárhelyi LKC 10-15 (6-7)
HLKC: Kalmár (k), Nagy (k), Mérai 7, Molnár 1, Marton 1, Kiss, Kálló, Horváth, Földesi, Besenyi 1, Balog 1, Szöllősi 1, Tarján 3

 

Felső sor balról: Kothencz Vivien kapusedző, Kálló Barbara, Kiss Noémi, Kalmár Dóra, Mérai Maja, Földesi Luca, Gulyás Orsolya, Molnár Kata, Nagy Brigitta, Kis Márk edző
Alsó sor balról: Tarján Petra, Kardos Martina, Marton Mónika, Besenyi Napsugár, Szöllősi Zsófia, Mohácsi Szintia, Horváth Zsófia, Balog Dóra

 
 
VH-HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Csapatbajnokságban indultak a vásárhelyi atléták

Csapatbajnokságban indultak a vásárhelyi atléták

A hódmezővásárhelyi Hódiák SE a Tiszakécske atlétáival alkottak csapatot. Első helyezés, országos egyéni csúcs is született. Képekkel és eredményekkel!
Pénzben is kifejezett elismerés

Pénzben is kifejezett elismerés

Az idei OSZTV és a Szakma Sztár első és ötödik helyezettjeinek a városvezetés egyenként 100, illetve 50 ezer forint jutalmat szavazott meg.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.