SportRakéta sebességgel a bajnoki címe felé

2016. október 11., kedd
 
Rakéta sebességgel a bajnoki címe felé

Hétvégén játszották az Országos Serdülő Bajnokság alapszakaszának 2. fordulóját. Mócsai Milán és Czibere Zoltán 2003-as csapata ezúttal is elképesztő fölénnyel nyerte meg mindkét mérkőzését az "A" csoportban.

 

 

 

 

 

A fiúk rakéta sebességgel haladnak a Dél-keleti Régió bajnoki címe felé. 2004-es együttesünk is remekül helyt állt, a "B" csoport második helyén végeztek Vas Péter és Varga Zalán tanítványai, a Kobrák.

 

Eredmények:

 


Dél-keleti Régió „A” csoport: 1 helyezés

10.9. Szolnok – 2. forduló

 

Pityke KSE - Vásárhelyi Rakéták 61-105 (19-18; 19-27; 9-39; 14-21)

Kosársuli: Fulai Bátor 17, Dékány Imre 21, Zsadányi Martin 4, Knyur Soma -, Balogh László 8, Filak László 9/3, Megyesi Dániel 7, Kovács Attila -, Németh Zsombor 2, Kozma Péter 6/6, Bánfi Balázs 27, Pánczél Csongor 4

 

 

Mócsai Milán edző: "Kicsit izgultunk az elején, már a bemelegítésnél érződött, hogy nem leszünk a toppon. Sok ziccert kihagytunk.Szerencsére aggódnunk nem kellett, ahogy terveztük, a harmadik negyedben beindítottuk a rakétáinkat. Legközelebb jobban kell dolgoznunk az első félidőben is..."

 

 

Kecskeméti Kosárlabda Akadémia - Vásárhelyi Rakéták 48-102 (9-34; 14-25; 8-23; 17-20)

 

Kosársuli: Fulai Bátor 18, Dékány Imre 20, Zsadányi Martin -, Knyur Soma -, Balogh László 7, Filak László 4, Megyesi Dániel 12, Kovács Attila -, Németh Zsombor 4, Kozma Péter 4, Bánfi Balázs 19, Pánczél Csongor 14

 

 

Mócsai Milán edző: " Ezen a hévégén a letámadást kicsit háttérbe szorítottuk, most az indítás és a figuratív játékot tettük előtérbe. Örülök, hogy működtek a megbeszélt elemek.Muszáj gratulálnom a játékosaimnak, mert remek hozzáállással dolgoznak az edzéseken, csak így tovább, és gyerünk előre!”

 

 

10.8. Hódmezővásárhely

U14 II. forduló – „B” csoport: 2. hely

 

Szedeák „A” – Vásárhelyi Kobrák 69-58 (31-16, 10-15, 20-10, 8-17)

 

Kosársuli: Ságodi 21, Nánási 2, Kiss T. 8, Bősz 2, Karsai 6, Molnár 0, Vojnics 17, Csizmadia 1, Bereczki 0, Kiss B. 0, Mihály 0, Szenti 2.

 

Vas Péter edző: „A Szedeák szépen használta ki a magasságbeli fölényt, megérdemelten nyertek. Gratulálok nekik. A fiaim mindent megtettek, hogy jó ellenfele legyünk a szegedi csapatnak.”

 

 

Vásárhelyi Kobrák – Békéscsabai KK 78–72 (14-26, 19-14, 21-18, 24-14)

Kosársuli: Ságodi 27, Nánási 2, Kiss T. 14, Bősz 5, Karsai 10, Molnár 2, Vojnics 14, Csizmadia 4, Bereczki 0, Szántó. 0, Mihály 0, Szenti 0.

 

 

Vas Péter edző: „Gratulálok a csapatnak, ügyesen játszottak. Nem adták fel a meccset, és a végén fordítani tudtak. Szép teljesítmény egy fiatal gárdával a B csoportban bentmaradni.”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Súlyos állapotban egy kisgyermek is

Súlyos állapotban egy kisgyermek is

Négy ember szenvedett szén-monoxid mérgezést  vasárnap este egy családi házban. Idén már öt halott van és ötvenen lettek valamilyen mértékben rosszul.

A győzelem nem is volt annyira meglepetés

A győzelem nem is volt annyira meglepetés

Óriási, 82 pontos győzelmet aratott a Vásárhelyi Kosársuli Békéscsabán, a Hepp-kupa első fordulójában. Következik a salgótarjáni csapat.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.