Kék hírekRajta vagyunk a kábítószer útvonalon: milliárdos szállítmányok a határon

2012. február 9., csütörtök
 
Rajta vagyunk a kábítószer útvonalon: milliárdos szállítmányok a határon

A szerb határszakaszon személyautóban és kamionban összesen 426 kg marihuánát találtak és vontak ki a forgalomból – tudtuk meg Márkus András pénzügyőr dandártábornoktól, aki részletes tényekkel és adatokkal szolgált a sok éve tartó, kábítószer csempészek elleni harcról.

 

Fotók: VH archív


- Elég, ha csak az elmúlt öt év statisztikáiba beletekintünk, máris látjuk, hogy a kábítószer felderítések nagyságrendje évről évre változik. 2007-ben 99,5 kiló marihuánát, heroint, kokaint, mellette 12 tő cannabis növényt foglaltak le munkatársaink. Egy évvel később 55,5 kilónyi kábítószer került a vámraktárakba, míg 2009-ben ez a mennyiség 114 kilót tett ki. 2010-ben jött egy hatalmas ugrás: összesen 401,5 kilogramm marihuánát, heroint, effedrint állítottunk meg, mielőtt a célállomásra juthatott volna. Tavaly viszont „csak” 34 kilót tett ki a kábítószerfogás – sorolta az adatokat Márkus András regionális főigazgató.

 

- Kétségtelenül megállapítható - folytatta -, hogy amíg a 2000-es évek elején jellemzően nagyobb mennyiségben a teherforgalomban próbálkoztak a kábítószer bejuttatásával, addig manapság inkább utasforgalomban teszik ugyanezt. Amíg kamionban, úgynevezett fedőáruval - fagyasztott élelmiszer, zöldség, faáru, stb… - álcázták a kábítószert, addig napjainkban az utasok, jellemzően a személykocsi gyárilag kialakított üregeit, vagy az általuk átalakított rejtekhelyeket próbálják kihasználni. Voltak, akik attól sem riadtak vissza, hogy saját testükre erősítve a heroint tartalmazó csomagokat próbálkozzanak a határon. Az évek során változó tényezők mellett azonban soha nem változott – és megítélésem szerint nem is fog megváltozni – a kábítószert szállítók viselkedése. Egy sokat látott és tapasztalt pénzügyőr ugyanis azonnal kiszúrja az emberek szokatlan, ideges és ezért gyanús viselkedését, legyen akár kamion sofőr, vagy utas – mondta a dandártábornok.

 

- A sikeres felderítések egyik alapfeltétele nem más, mint a jól képzett pénzügyőr, amely képzéshez idővel tapasztalat társul. A tanfolyamok és tanulmányok mellett sok nemzeti és nemzetközi konferencián nyílik lehetőség tapasztalatcserére. A számos, rendelkezésre álló technikai berendezés és eszköz közül legfontosabbnak tartom kiemelni a mobil kamionröntgen berendezést, amely 2007 végének legnagyobb beruházása volt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogelődje a Vám- és Pénzügyőrség a Schengeni Alapból juttatott pénzösszegből szerezte be a közel 700 millió forint értékű berendezést. A kamionröntgen legfőbb jó tulajdonságai két szóban összegezhetők: gyors, pontos. És ez eredményezi a hatékonyságot. Gyors, hiszen teljes képet ad a tehergépjármű belsejéről, rakományáról anélkül, hogy a járművet meg kellene bontani. Pontos, mivel akár egy szőlőszem nagyságú tárgyat képes kimutatni, amelynek bejelentését elmulasztották, vagy amit elrejtettek.

 

Az elmúlt évek legnagyobb kábítószer felderítése – mint érték, mint mennyiség szempontjából – egyébként a 2010. év nyarához köthető – tudtuk meg Márkus Andrástól. - Ekkor óriási csapást mértünk az illegális kábítószer kereskedelemre. Az év júliusában a pénzügyőrök  a 43. számú főúton tartott közúti ellenőrzés során megállítottak egy  bolgár honosságú, KIA típusú személykocsit. Ebben két, szintén bolgár állampolgárságú férfi utazott, akik elmondásuk szerint Bulgáriából a Csehországba tartottak. Munkatársunk kérésére a gépkocsit vezető férfi a csomagtartót felnyitotta, ahol a pénzügyőrök a pótkerék takarólapját felhajtva úgy látták, hogy a kerék feljebb helyezkedett el, mint egy normál pókerék. A kerék kivétele után egyértelmű jelek, külsérelmi nyomok utaltak arra, hogy rejtekhelyet alakítottak ki a járműben, amelyben ragasztószalaggal áttekert csomagok látszódtak. A szigorított vizsgálat során 139  csomagban összesen 73 kilógramm nagy tisztaságú – több százezer halálos adagra elegendő – heroin került elő. A vámhatóság az 1 milliárd forint piaci értéket képviselő kábítószer szállítmányt és a járművet lefoglalta, a két bolgár férfit őrizetbe vette, ellenük visszaélés kábítószerrel  bűntett elkövetése miatt indult eljárást.

 

- Elmondhatom, hogy 2012 is kiemelkedő sikerekkel kezdődött kábítószer ügyekben a Dél-alföldön. A szerb határszakaszon személykocsiban és kamionban összesen 426 kiló marihuánát találtak, és foglaltak le a pénzügyőreink. Tekintettel arra, hogy országunk déli határátkelőhelyei rajta vannak az úgynevezett kábítószer útvonalon, minden alkalommal számítanunk kell az ilyen jogsértésekre. Megjósolni nyilván nem lehetséges előre az országba, vagy az EU más tagállamaiba tartó kábítószer szállítmányok megjelenését, azonban minden pillanatban felkészülten állunk mind a külső határszakaszon folyó ellenőrzések, mind a mélységi ellenőrzések során a feladat elé. Ez év indító adatai azt mutatják, hogy sikerrel vesszük fel a harcot a mozgásban lévő kábítószerrel szemben – összegezte tapasztalatait Márkus András tábornok.

 
 
Forrás: szeged24
Bátyi Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Transzformáció/Interpretáció - a vizuális művészet nyelvén

Transzformáció/Interpretáció - a vizuális művészet nyelvén

A vásárhelyi Szabó Klára Petra és Erős Apolka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatóinak közös kiállítása nyílik az Alföldi Galériában.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.