Kék hírekRablás lett a szóváltásból

2015. április 27., hétfő
 
Rablás lett a szóváltásból

Április 26-án délután negyedháromkor Hódmezővásárhelyen a Károlyi és a Jókai utca sarkán a vásárhelyi V. József szóváltásba került ismerősével, amiből dulakodás lett.

 

 

 

Ennek során a megtámadott férfitől elvette a nála lévő készpénzt. A megalapozott gyanú szerint az 54 éves V. József az ismerőse kabátjából több ezer forintot tulajdonított el.

 

A hódmezővásárhelyi rendőrök a bejelentéstől számított két órán belül elfogták a gyanúsítottat. V. József ellen - őrizetbe vétele mellett - rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 

Olvassa el ezt is!

Szóljon hozzá!

Szóljon hozzá!

Felhívást tett közzé a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat, hogy a fenntartásába tartozó kulturális intézmények működésével, kínálatával kapcsolatban mondják el véleményüket.

 

A Kosársuli bejutott a négy közé

A Kosársuli bejutott a négy közé

A kék-sárgák a brillírozó Czibere vezetésével döntötték el a győzelem sorsát az első háromnegyedben a Baja elleni párharc második mérkőzésén.
Ulmi találkozó

Ulmi találkozó

Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.