Kultúra, oktatásProgramok tavaszig Hódmezővásárhelyen

2019. január 24., csütörtök
 
Programok tavaszig Hódmezővásárhelyen

A hódmezővásárhelyi Tourinform Iroda segítségével a január végi, februári, márciusi és az áprilisi programokat szedtük csokorba a teljesség igénye nélkül.

 

 

 

 

 

 

Január 25. 16.30 órától Kurátori tárlatvezetés a XXI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium záró kiállításán az Alföldi Galériában, ahol Pannonhalmi Zsuzsa, a kiállítás kurátora és egyben a Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központ vezetője kalauzolja végig az érdeklődőket. Az esemény aznapi belépőjeggyel látogatható.

 

Január 26. 14.00 órától Bútorfestés Hódmezővásárhelyen Frenchic termékekkel a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Január 26. 15.00 órától Busó felvonulás. A program kiindulási helyszíne a sétáló utca, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, ahonnan további helyszíneken követhető nyomon az esemény.

 

Január 28. 11 órától „Arcok az értesítő tükrében, avagy bepillantás az egykori hódmezővásárhelyi zsidó elemi népiskola életébe. A rendezvény a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából rendezik meg a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen.

 

Január 29. 19 órától Hyppolit, a lakáj - zenés vígjáték a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Február 4. 18 órától Kisné Máji Etelka kiállítása a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. (Február 24-ig.)

 

Február 4. 10 órától, 13 órától és 14.30-tól a Tihanyi Vándorszínpad - A csodahegedű című zenés mesejátékát tekinthetik meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Február 6. 17 órától Civil fórum lesz, ahol civil szervezeteket, civil kezdeményezések képviselőit várják. Helyszín: 6800 Hódmezővásárhely, Petőfi u. 6.

 

Február 6. 18 órától „Megyünk a levesbe” – Hadházi László önálló estje a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Műsorvezető: Lakatos László

 

Február 10 17 órától Bessenyei díj átadó rendezvénye a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Február 14. 19 órától Florian Zeller: A kulisszák mögött című előadása tekinthető meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Február 15. 19 órától Ismerős Arcok 20 éves Jubileumi koncertje a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban

 

Február 16. 15 órától Illatvarázs - aromaterápiás élménytalálkozó Lázár Orsolya aromaterápiás tanácsadó vezetésével a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Február 16. 20 órától Kultúrházak éjjel-nappal – Szerelmes Vásárhelyi Költők című előadás a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Február 20. 9-10 óráig, majd 10.30 – 11.30 óráig Filharmónia Magyarország bemutatásában Ifjúsági bérletes koncert a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Február 22. 18 órától Dr. Tihanyi Tamás: „Hogyan tudunk segíteni magunknak, hogy hosszabb ideig éljünk?” A Lélekbérlet II. előadássorozatának első előadása a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Február 23. 19 órától Magic Show – Bűvészet, illúzió, mentalizmus. Magyarország leglátványosabb országjáró bűvész és illúzió show-ja a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Február 24. 10 órától Alma együttes koncertje a Hódtói Sportcsarnokban.

 

Február 24. 18 órától Üllési Fonó Néptáncegyüttes a “Pusztacsárda, avagy a vasúti sínek a végtelenben találkoznak” és a Kőrös Táncegyüttes “Lármafa” című előadásai a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Február 25. Lucien Hervé Kamera Klub kiállítása a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. (Március 18-ig.)

 

Február 26. 19 órától Kaviár és Lencse című két részes vígjáték a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Március 2. 12 órától Téltemető lovas farsang a sétáló utcán.

 

Március 4-én és 5-én 14 órától Petőfi Szavalóverseny Selejtező a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Március 19. 19 órától Joedi Galceran – Bankhitel című előadása a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Március 21. Petőfi rajzpályázat kiállítása a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. (Március 28-ig.)

 

Március 22. 18 órától Szalay Ádám: „Nincs kéz, nincs láb, nincs kifogás – hogyan lehetünk boldogabbak a mindennapokban?” A Lélekbérlet II. második előadása látható a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Március 25. 10 órától, 13 órától és 14.30-tól a Kalap Jakab Bábszínház – Micimackó című zenés mesejáték lesz látható a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Március 26. 19 órától a Kiev City Balett bemutatja: Rómeó és Júlia a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Március 29. 17 órától Aranyossy est a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Április 1. Könyvszobor kiállítás a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. (Április 23-ig)

 

Április 4. 8 órától Városi KI-MIT TUD? a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Április 6. 18 órától Fekete Nándor orgona koncertje a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Április 8. 10 órától, 13 órától és 14.30-tól a Nektár Színház – Mátyás Király mézbora című mesejáték kerül megrendezésre a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Április 9. 18 órától Dr. Kádár Annamária: „Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermek- és felnőttkorban” című előadása a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Április 12. 17 órától Németh László Gimnázium iskolaestje a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Április 12. 18 órától Pali Róbert: „Árulkodó jelek”című előadása a Lélekbérlet II. előadássorozat keretein belül a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

                                                   -------------------------------------------------------

 

Január 31-ig látogatható Prém Szabolcs – „Kávézzunk másképpen” című kiállítása.

 

Február 24-ig látogatható Len-in Mánia címmel a Lenin-kultusz és Vlagyimir Iljics kortárs átirataiból nyíló kiállítás az Emlékpontban.

 

Március 31-ig látogatható „Tornyai, a gyűjtő – Válogatás a festőművész néprajzi magángyűjteményéből” című kiállítás a Tornyai János Múzeumban.

 

Május 16. 19 órától Pál Ferenc: „A szorongástól az önbecsülésig” című előadása látható a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Július 20. Hód Bike Fest extrém BMX és MTB verseny.

 

 
 
Forrás: Tourinform Iroda Hódmezővásárhely
VH
 

Olvassa el ezt is!

Látogatási tilalom Vásárhelyen is

Látogatási tilalom Vásárhelyen is

Az SZTE Általános Orvostudományi Kar valamennyi fekvőbeteg ellátó osztályán, valamint a Hódmezővásárhelyi és a Kakasszéki intézményekben rendeltek el látogatási tilalmat.
A honvédelmi miniszter szerint is kell a vásárhelyi szakközépiskola

A honvédelmi miniszter szerint is kell a vásárhelyi szakközépiskola

A szakközépiskola kialakítását az Ady Endre utcában tervezik. 180 millió forintot irányoztak elő az ingatlan megszerzéséhez.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.