Kultúra, oktatásProgramkavalkád a Varga Tamás iskolában

2014. december 7., vasárnap
 
Programkavalkád a Varga Tamás iskolában

December 8-án hétfőtől egészen szombatig a Varga Tamás Általános Iskolában a tanítás után sem csendesedik el az iskola: kezdődik a 2001. óta hagyománnyá vált Platán Hét, tele programokkal.

 

Fotó: VH archív

 

 

 

Az iskola udvarának pompás terebélyes öreg fájáról elnevezett Platán Hét hétfőn délután a 3 órakor kiállítással egybekötött műsoros megnyitóval kezdődik, majd 15 órától vetélkedő lesz.

A hét további napjain többek között nyílt tanítási napok, író-olvasó találkozó, vendégek előadásai színesítik a Platán-hét programját. (Részletes program lejjebb!)

Mint az a programból is látható igyekeznek a szülőket is bevonni a Platán Hét eseményeibe, hiszen a szórakoztató programok mellett, vagy éppen azok által ilyenkor elsősorban a gyerekek iskolai munkájának eredményeiről is meggyőződhetnek.

„Ez egy olyan rendhagyó hét, mely különleges abban a tekintetben, hogy délelőttönként a tanítási órákat a pedagógusokon kívül külső szakemberek is tartják, olyan témákról hallhatnak a gyerekek, amelyek köthetők ugyan a tananyagokhoz, de nem képezik szerves részét,”- mondta Farkas Zsuzsanna.

 

A Varga Tamás Általános Iskola igazgatója az egész hetet felölelő  programokról elmondta, például már kedden délelőtt is érdekes témák lesznek: az újraélesztés fontosságáról hallhatnak a gyerekek a Hódmezővásárhelyi Sürgősségi Osztály vezetőjétől Dr. Lóczi Gerdától.

13 órától rendhagyó irodalomórán a másodikos és harmadikos diákoknak. Fehér József MÍNSZ-nagydíjas író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja az „Évszakok varázsa” című gyermekverses kötetéről, „A furfangos kismanók” meseregényéről és életútjáról beszélget a gyerekekkel.

Szerdán nyílt tanítási órák, angol karácsonyi délután, sakkverseny lesz. Csütörtökön - talán a Platán-hét legmozgalmasabb napján -  17 ótától Szülői fórumot tartanak. Pénteken régészeti kalandozások, a reneszánsz kor lesz a téma, majd 14 órától a Dodgem együttes koncertezik a tornateremben. Szombaton pedig Családi Nap zárja a vásárhelyi iskolák közül az egyik legizgalmasabb, legsokszínűbb saját rendezvényét.   

 

„Iskolánk névadójának is tisztelgünk ezzel a héttel, ugyanis Varga Tamás módszertana éppen arról híres és népszerű, hogy az élményszerű tanítást szorgalmazta. Meggyőződése volt, hogy annál hatékonyabb a tanításunk, minél több benne a játék, a tevékenykedés, a csoportmunka”- foglalta össze Farkas Zsuzsanna a Platán Hét lényegét a Vásárhelyi Híreknek.

 

Ha a programok során végignézünk, a tehetségkörök is bemutatkoznak, ami a matematika, angol, természetismeret és a történelem területein ad arra lehetőséget, hogy versenyekre készüljenek fel a tanulóik, vagy megemlíthető például éneklésben, szavalásban, sportban, sütésben vagy a kézműveskedésben ügyes tanulók bizonyítási lehetősége is.

 

Részletes program:

 

December 8.  hétfő

 

15.00 A Platán Hét kiállítással egybekötött megnyitója — a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak bemutatkozása

Helyszín: Tornaterem

15.00 Reklámözön vetélkedő

Helyszín: Fsz. nagyterem

 

December 9. kedd

  8.00 - 11.00 Nyílt tanítási órák

13.00 Táncház

Helyszín: Tornaterem

14.30 Filmklub

Helyszín: I. emelet 1.

15.00 Angol Karácsonyi teadélután

Helyszín: II. emelet 3. terem

15.00 Sakk verseny

Helyszín: Fsz. nagyterem

 

December 10. szerda

 8.00 Rendhagyó óra

Téma: Újraélesztés

Előadó: Dr. Lóczi Gerda osztályvezető főorvos és Bernáth Lászlóné osztályvezető főnővér

Helyszín: Játékház

13.00 Író-olvasó találkozó

Vendég: Fehér József író

Helyszín: Játékház

14.30 Filmklub

Helyszín: I. emelet 1. terem

15.00 ÖKO vetélkedő

Helyszín: Fsz. nagyterem

 

December 11. csütörtök

10.00 Rendhagyó óra

Téma: Karácsonyi népszokások

Előadó: Terendi Viktória, néprajz ku-tató

Helyszín: Játékház

14.00 Sütiverseny

Helyszín: Aula

14.30 Sportdélután

Helyszín: Tornaterem

14.30 Filmklub

Helyszín: I. emelet 1. terem

16.15 TeDi Kör  - Tehetségkörök bemutatkozása:

TENGERÉSZ - matematika tehetségkör

Helyszín: II. emelet 2. terem

BARANGOLUNK - angol tehetségkör

Helyszín: II. emelet 3. terem

MÚLT-KÖR - történelem tehetségkör

Helyszín: II. emelet 4. terem

17.00 Szülői Fórum

Téma: Tehetséggondozás iskolánkban

Előadó: Török Erzsébet pszichológus

Helyszín: II. emelet 1. terem

 

December 12. péntek

  9.00 Rendhagyó óra

Téma: Régészeti kalandozások

Előadó: Csányi Viktor régész

Helyszín: Fsz. nagyterem

10.00 Rendhagyó óra

Téma: Egy rejtelmes kép a reneszánsz idejéből

Előadó: Dr. Cserjés Katalin művészettörténész

Helyszín: II. emelet 4. terem

14.00 DODGEM koncert

Helyszín: Tornaterem

15.00 Pályaorientációs vetélkedő

Helyszín: Játékház

 

December 12. szombat

  8.00-10.00 KÉZMŰVES családi délelőtt

SZUPEROSZTÁLY vetélkedő

10.00 Madáretető kiállítás és eredményhirdetés

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mikulás a köbön

Mikulás a köbön

Pénteken kitört a Mikulás láz Hódmezővásárhelyen - is!  A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában, a tornacsarnokban közös énekekkel várták a gyerekek. Képekkel!

Sportoló példakép

Sportoló példakép

Európa-bajnoki bronzérmes atléta, Márton Anita volt december 5-én a székkutasi Gregus Máté Általános Iskola vendége.
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán

A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán

A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 

És ezt már olvasta?

A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.