SportPróbáld ki magad!

2012. november 24., szombat
 
Próbáld ki magad!

Különleges vállalkozásba kezdett néhány lelkes vásárhelyi, amikor december másodikára teljesítménytúrát szervezett.

 

 

 

 

 

 

Az egyik Kruzslicz Imre, aki az idén szeptemberben már másodszor óriási sikert aratott Bodnár Bertalan Kerékpáros és Terepfutó Teljesítménytúra és Verseny főszervezőjeként ismert, valamint a másik szervező Dezső Sándor futó, aki az ország 55 BSI Futónagyköveteinek egyike.

 

 Az M & M Teljesítménytúra nevében lévő két M betű a teljesítménytúra helyszínére utal, vagyis a versenyzők december másodikán 10 órakor, Mártély-üdülőterületen, a Hullámtér vendéglőtől indulnak és Mindszenten a kompnál lévő Halászcsárdáig és vissza útvonalon haladva, körülbelül 20 kilométeres távot tesznek meg. A nevezési díjban az ebéd is benne van, vagyis, a célba érkezőket forró bográcsgulyás várja.

 

Kruzslicz Imre a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a benevezők tetszőleges időpontban rajtolhatnak el, mert a tájékozódási futásban használatos időmérő rendszerrel, az ellenőrző pontokon áthaladva, a célba érkezés után automatikusan megkapják az időeredményt.

Az pedig a térképen is látható, hogy a két település közötti terep, a téli időszakban is különleges élményt nyújt a vállalkozó kedvű egyéni, vagy családi indulóknak egyaránt.

Kruzslicz Imre azt is elmondta, már most az előnevezések megkezdődésével láthatóan nagy az érdeklődés, egy-két nap alatt kéttucatnyian jelentkeztek ami nem csak a kedvezményes nevezési díj miatt, hanem a várhatóan remek verseny élményének is betudható.

 

További információk és a nevezési lap letölthető ITT!


(A Teljesítménytúrával kapcsolatos híreket rendszeresn olvashatják a Vásárhelyi Hírek oldalán!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.