Kék hírekPöttyös labda a kertben – Trükkös lopások Vásárhelyen

2012. március 26., hétfő
 
Pöttyös labda a kertben – Trükkös lopások Vásárhelyen

A vásárhelyi Polgármesteri Hivatal Népjóléti csoportjánál az utóbbi időben többen is jelezték, hogy a hivatal munkatársaként bemutatkozó személyek élelmiszercsomagot hoztak, amelynek átvételéhez a nyugdíjszelvények felmutatását kérték.

 

 

 

 

Az egyik konkrét esetben egy nylon zacskóban 1 kilogramm liszt, cukor és egy csomag tészta volt. Egy másik esetben pedig arról is érdeklődtek, egyedül él-e a lakásban az illető.   

Ezt követően az Önkormányzat közleményben hívta fel a figyelmet, hogy sem élelmiszercsomagot, sem más adományt nem küld ki egyetlen címre sem, valamint a Polgármesteri Hivatal munkatársai nem kérnek senkit sem arra, hogy mutassa be a nyugdíjszelvényét.

 

Az utóbbi időben megszaporodtak az ilyen és ehhez hasonló trükkök, azért hogy illetéktelen személyek bejussanak, főként idős emberek lakásába. Sajnos van ahol sikerrel járnak, mint például legutóbb Csongrádon, ahol az áramszolgáltató munkatársának kiadva magát jutott be egy 91 éves bácsihoz egy férfi, aki elvitte az idős ember megtakarított pénzét. Igaz, a csongrádi nyomozók néhány óra alatt elfogták a csalót.

A tanulságos történet szerint, az egyedül élő bácsihoz becsöngetett egy középkorú férfi, aki azt mondta, hogy az áramszolgáltató munkatársa és mivel az idős embernek kisebb volt az áramfogyasztása, pénzt hozott vissza neki. A bácsi beengedte a lakásba az álleolvasót, aki ezután több konnektort is megvizsgált. Végül közölte, hogy 16 ezer forint jár vissza, kéri, hogy a bácsi a nála lévő 20 ezer forintosból adjon vissza. Amikor az idős férfi elővette a megtakarított pénzét, akkor észlelte, hogy a leolvasónak társa is van. Ez már gyanús lett és kérte, hogy mutassanak igazolványt. Egy sárga lapot meg is lebegtettek a férfi előtt, majd sietősen távoztak. Ezután vette észre a sértett, hogy amíg nem figyelt, meglovasították az összes pénzét. A nyomozók néhány órán belül elfogtak egy 40 éves helybeli férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Társát még keresik a rendőrök.

 

A trükkös tolvajok a legkülönbözőbb módszerekkel próbálkoznak. A Vásárhelyi Hírek egyik hölgyolvasója, szerkesztőségünket például azzal hívta fel, hogy nagymamája éppen nyitotta a kaput, amikor megállt egy autó és benne ülő nő azt kérte, vidékről jöttek és nagyon el kellene mennie WC-re, engedje be. Mikor az idős néni ebbe nem ment bele, az autóban ülő azt mondta, szép edénykészletet ajándékoz neki.

 

„Sajnos sok idős ember ki van éhezve a törődésre a szeretetre és ezáltal kiszolgáltatottabbak, könnyebb a bizalmukba férkőzni,” mondja M. Toronykői Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője. Hozzátette, kell hogy legyen egyfajta egészséges bizalmatlanság, főként ha adományokkal, ajándékokkal becsöngetők próbálkoznak. „Meg kellene értenie az embereknek, hogy bármit „csak úgy” nem kapnak!” Mint mondta, a trükkös tolvajok fantáziája határtalan. A már sokszor előforduló önkormányzati, vagy valamelyik szolgáltató munkatársaként bemutatkozón kívül, volt olyan eset, amikor gyógymasszőrnek adta ki magát valaki. Igaz van egy-két „kifáradt” ötlet, mint a hamis pénz keresés, vagy az „unokája küldött a pénzért” című trükk.  

 

Az egyik legkirívóbb és talán megmosolyogtató eset, amikor a családi házba azzal csöngettek be, hogy a pöttyös labda beesett a kertbe, szeretnék megkeresni! A trükkös tolvajok ebben az esetben sem jártak sikerrel, de az is megfigyelhető, hogy Csongrád megyében a 60 év felettiek elleni bűnelkövetések száma, ha kis mértékben is, de enyhén emelkedett. Ez a szám 2010-ben 1742, míg 2011-ben 1915.

 

Toronykői Márta végül azt is mondta, amit már sok helyen, sok lakossági fórumon is hallunk: nagyon fontos az egymásra figyelés, a közösség összetartása. Azonnal jelezzék egymásnak, ha a környezetükben, a normálistól látszólag eltérően valami gyanúsat tapasztalnak.

 

Felhívás!  Írják meg olvasóink emailben (posta@vasarhelyihirek.hu), ha hallottak trükkös tolvajok próbálkozásairól, vagy esetleg saját tapasztalataik is vannak. Szerkesztőségünk összegyűjti és közkinccsé teszi, hogy ezekből az esetekből mindannyian tanuljunk! 

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.