KözéletPollenhelyzet – Több tünet lehet a napokban

2012. június 24., vasárnap
 
Pollenhelyzet – Több tünet lehet  a napokban

Itt a nyár és vele együtt a parlagfűszezon is, de egyelőre most még a pázsitfűfélék virágporát jelezték közepes koncentrációban Hódmezővásárhelyen és környékén.

 

 

Képünkön allergiás reakciók egy orvosi teszt közben (Fotó: VH archív)

 

 

 

Itt a nyár és vele együtt a parlagfűszezon is. Július 1-jétől elkezdődnek az ellenőrzések is. Aki nem tesz eleget kötelezettségének, s nem írtja ki saját tulajdonáról a gyomnövényt az 15 ezer forinttól egészen 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat.

 

Belterületen a jegyző, külterületen a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága rendeli el a közérdekű védekezést. Ez utóbbi hatóság, mint ismeretes a földterületekről készült jó minőségű műholdas felvételeken felismerhető parlagfűvel fertőzött területeket azonosítja és a tulajdonosaival szemben intézkedik és szabja ki a növényvédelmi bírságot.

 

A kánikulával járó közeli napokban most még más, de erős pollenterhelés nehezíti az allergiások életét. Több allergén virág pora okozhat tüneteket az arra érzékenyeknek a napokban - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.

 

Most a csalánfélék virágporának koncentrációja ért el magas szintet. Az allergén gombák közül az Alternaria koncentrációja, illetve Győrött a Cladosporiumé is elérte a nagyon magas szintet.    

A pázsitfűfélék virágporát Hódmezővásárhelyen és környékén  közepes koncentrációban jelezték,

Alacsony koncentrációban jelen van még a levegőben a bálványfa, a lórom, a kender, a libatopfélék és az ernyősvirágzatúak virágpora is.

 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.