KözéletPolgármester- választás 2012 - Sokallja a vízdíjat, kritizálja a közbiztonságot

2012. július 30., hétfő
 
Polgármester- választás 2012 - Sokallja a vízdíjat, kritizálja a közbiztonságot
Saját bevallása szerint nem a szavak, hanem a tettek embere. Ezt mondta Kovács Sándor, a Jobbik polgármester jelöltje bevezetésként, a Népkertben álló Székely kapu tövében tartott lakossági fórumán.

 

 

Fotók: VH

 


Némi iróniával hozzátette, programja sincs, mert a politikusok hiába jönnek ezekkel, sosem valósul meg semmi belőlük. Azt azonban – az összegyűlt körülbelül 20 érdeklődő sűrű bólogatásától kísérve – elmondta, megválasztása esetén 50 százalékkal csökkentené a vízdíjat, mert országosan is Vásárhelyen a legdrágább a víz. Furcsálja, hogy ingatlanadót kell fizetni, miközben mindenki kifizette egyszer már saját házának építőanyagát. Kovács Sándor elégedetlen a közbiztonsággal is. Feltette a kérdést, vajon tudják-e a jelenlévők, hogy naponta három rablás van Hódmezővásárhelyen.

A Jobbik polgármester jelöltje a fórum résztvevői által felvetett helyi gondokat vitatta meg.

 

Ezt követően Nagy – György Anna jobbikos képviselő, a fórumra meghívott illusztris vendéget mutatott be, Murányi Levente országgyűlési képviselő személyében, aki 56-os szabadságharcos, a Jobbik országos alelnöke. A mikrofon elé lépve elmondta, először jár a városban, amelyről az első benyomása hogy lakható, hangulatos, csak Lázár János nem hiányzik. Ezzel rá is tért az országos témákra, azzal hogy parlamenti munkán keresztül, igyekezett bemutatni a Fidesz és a Jobbik között zajló ellentéteket. Példaként hozta fel, hogy a cigánykérdés megoldását várja a Jobbik, miközben a Fidesz „roma stratégiája” csak kidobott pénz. Kulisszatitkokat osztott meg arról például, hogy minden hétfőn beterjesztik, hogy vonják meg a kommunisták kiemelt nyugdíját, amit "a Fidesz minden hétfőn nem tárgyal meg". Pedig, tette hozzá Murányi Levente, szakértőik szerint az országban minden nyugdíjasnak 24 ezer forinttal több jutna. Példaként Biszku Bélát hozta fel, aki, mint mondta, állami fenntartású villában lakik, havi 420 ezer forint nyugdíjjal. Az országos ügyek közül szóba került cigánykérdés éppen úgy, mint a munkahelyteremtés. Murányi Levente beszédét azzal zárta, hogy bár Kovács Sándor polgármester jelölt sem tud ígérni munkahelyet, de jó szívvel ajánlja a polgárok figyelmébe, ha változást akarnak Hódmezővásárhelyen.

 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.