BulvárPlakátoltak Vásárhelyen is

2015. július 12., vasárnap
 
Plakátoltak Vásárhelyen is

Az országos ellenkampány eljutott Vásárhelyre is. Az első adagból eddig két óriásplakáttal találkozhat, akinek a Tesco felé visz az útja.

 

 

 

 

 

Július elsejétől az első ötszáz, összesen húszféle óriásplakát jelent meg az ország sok településén.

Egy facebookos gyűjtés alapján, az eredeti terv az volt, hogy 3 millió forintot gyűjtenek össze, ez épp 50 ellenplakátra lett volna elég, de már pár óra elteltével kiderült: ömlik a pénz, és nem sokkal később az is világossá vált, hogy az 50 plakát igencsak alulbecsült vállalás volt. Már két nappal később 18 millió forint volt a számlán, rövid idő múlva már több mint 30 milliónál tartott a gyűjtés.

Összesen húszféle plakátot helyezett ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Vastagbőr blog.

A miniszterelnök falujában, Felcsúton is vannak plakátok, de jut belőlük Berlinbe és Londonba is. Emellett az ezer plakát fele Budapestre kerül, a többit pedig a megyék között egyenlő arányban osztják el.

Így aztán jutott - eddig - kettő Hódmezővásárhelyre is. Akinek a Tesco felé visz az útja, találkozhat velük a körforgalomnál.

(Üdvözöljük Magyarországon - Vasárnaponként zárva)

 

Olvassa el ezt is!

A képbe örökített pillanat szerelmesei

A képbe örökített pillanat szerelmesei

Éppen egy éve tartotta alakuló ülését a Hódmezővásárhelyen és a környező településeken sokak által várt szakmai műhely, a Lucien Hervé Kamera Klub.
Zenei csemegék az ötnapos fesztiválon

Zenei csemegék az ötnapos fesztiválon

Sokféle zenei műfaj, és persze operett-meglepetés, 50-nél több program 5 napon keresztül Hódmezővásárhelyen a Szent István király ünnepén és a Borfesztiválon. 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.