Kultúra, oktatásPetőfi Szavalóverseny 2016

2016. március 9., szerda
 
Petőfi Szavalóverseny 2016

Március 3-án és 4-én megtartották a BFMK-ban a Petőfi Szavalóverseny elődöntőjét. Minden évben 100-120 jelentkezőből 2013-ban 30-an, 2014-ben 40-en, tavaly pedig 27-en kerültek be a döntőbe. Idén 34 döntős mondhatta kötelező és szabadon választott versét március 9-én délután. Ez volt a 30. Petőfi Szavalóverseny Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

Eredmények:

 

I. kategória

1. hely  Szép Kristóf Csaba Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.  1.o.

különdíj Rácz Adrienn Varga T. Ált. Isk. 1.o.  

 

II. kategória

1. hely .Oláh Sebő Kertvárosi Kat. Ált. Isk. 4.o.

2. hely. Rácz Kristóf Szent I. Ált. Isk. 3.o és Szabó Kornél Kertvárosi Kat. Ált. Isk. 4.o. 

3. hely. Kolozsi Kitti Júlia  Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.  3.o. és Forrai Maja Miléna Németh L. Gimn. 3.o. 

különdíj Bozó Petra Szent I. Ált. Isk. 3.o 

különdíj Márki Szabolcs Zsigmond Kertvárosi Kat. Ált. Isk. 4.o.

 

III. kategória

1. hely. Soós Adél Villő Liszt F. Ének-zenei Ált. Isk. 6.o.        

2. hely. Lantos Barnabás Bethlen G. Ref. Gimn. 5.o. 

3. hely. Arany László Szent I. Ált. Isk. 5.o.

különdíj Török Beáta Varga T. Ált. Isk. 6.o.   

 

IV.kategória

1. hely. Kovács Rebeka Kertvárosi Kat. Ált. Isk. 4.o. 

2. hely. Szappanos Anna Liszt F. Ének-zenei Ált. Isk. 7.o. 

3. hely. Lázár Dóra Szent I. Ált. Isk. 8.o. 

különdíj Bánfi Kata Gregus M. Ált. Isk. Székkutas 7.o.

különdíj Széni András Szent I. Ált. Isk. 7.o.   

 

V.kategória

1. hely. Terjék Adrián Bethlen G. Ref. Gimn. 11. o. és Nagy Benjámin Bethlen G. Ref. Gimn. 11.o. 

3. hely. Reményi Cintia HSZC Corvin M. Szakképző Iskola 9.o.

különdíj Pillér Péter NLG - Péczely AMI 11.o. 

 

VI.kategória (felnőtt)

1. hely. Arany László VI. kat

2. hely. Nagy István VI. kat.                     

 

 

 

Olvassa el ezt is!

Migrációs válsághelyzetet hirdettek

Migrációs válsághelyzetet hirdettek

Megnövekedett Vásárhely utcáin a hátizsákos katonai egyenruhások száma. Ez egy friss intézkedés jele. Ismét erősödhet a migránshullám.

Országos sulivívás program vásárhelyiekkel

Országos sulivívás program vásárhelyiekkel

Hat hódmezővásárhelyi általános iskolából összesen 30 vívó kisdiák is részt vesz az Országos Suli Vívótalálkozón március 11-én, Budapesten.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.