GazdaságPercenként két forint mobiladó?

2012. április 23., hétfő
 
Percenként két forint mobiladó?

Keddi ülésén tárgyalja a kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium által javasolt telefon- és internetadót - írja a hvg.hu.

 

 

 

 

 

 

A portál információi szerint a Nemzeti Fejlesztési minisztérium pénteken egyeztetett az iparági szereplőkkel és itt kiderült, hogy Matolcsy György tárcája nem egyeztetett előre az NFM-mel. Közben megérkezett az első reakció a kormány oldaláról az újabb adóötletről, Nyitrai Zsolt biztos benne, hogy nem lesz internetadó.

 

Egy, a Portfolioban megjelent cikk szerint, a Welt Online értesüléseit idézve, forgalomarányosan, perc alapon vetnék ki a magyar telefonadót. Akár az SMS-forgalmat is megadóztatná a magyar kormány, az összes adóbevétel elérheti a 170 millió eurót, vagyis közel 50 milliárd forintot.

A német lap információi szerint percenként 2 forint adó terhelné a hangalapú szolgáltatásokat, és az SMS-ek után is hasonló adót számítanának fel.

 

Magas piaci részesedése miatt a Magyarországon tevékenykedő telekommunikációs cégek közül a Magyar Telekom lenne a leginkább érintett, a tervezett adó közel felét a német tulajdonú cég fizetné be - tette hozzá a portál a Welt Online információi alapján.

 

A német lap azt is írta, hogy az EU-t korábbi információk szerint ezen a héten informálják az új magyar mobiladó tervéről. A Welt Online felidézte a telekommunikációs cégeket érintő ágazati adó sorsát is, amelynek ügyét az EU az Európai Bíróság elé vitte.

 

Olvassa el ezt is!

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...