KözéletPénteken eltemették Kérdő Sándort

2012. február 18., szombat
 

Pénteken a család tagjai, barátai, egykori csapattársai, tanítványai, ismerősei kísérték utolsó útjára a 70 éves korában váratlan hirtelenséggel elhunyt Kérdő Sándort.

 

 

 

 

 

 

 

Február17-én délelőtt a hódmezővásárhelyi Dilinka temetőben kisérték utolsó útjára Kérdő Sándort a Hódmezővásárhelyi Vasas egykori legendás védőjátékosát, aki 20 évig volt aktív labdarúgó, majd visszavonulását követően 22 évig edzősködött, a HMSE-nél, Szőregen, Orosházán, Mindszenten, Földeákon, valamint szeretett városában a H. Astra és a H. Porcelán csapatainál. Edzői pályafutását a HFC LURKÓ kölyök csapatánál fejezte be

 

Kérdő Sándor is fiatalon, a Mérleggyári Vasas csapatában kezdett futballozni és ott vált felnőtt játékossá is. A Mérleggyár meghatározó szerepet játszott életében, hiszen amellett, hogy ott is dolgozott, a csapathoz is hű maradt és sok emlékezetes találkozót követően az akkor már Metripond SE-nek nevezett együttesben fejezte be aktív pályafutását. A labdarúgástól azonban nem szakadt el, hiszen edzőként előbb gyerekekkel, majd felnőttekkel foglalkozott. Később ismét gyerekeket tanított a foci szeretetére és a HFC  Lurkó kölyök csapataival is szép sikereket ért el. A focihoz ezer szállal kötődött, hiszen nagycsaládból származott és fiú testvérei is nagyon szerették rúgni a bőrt. Később a szűkebb családjába is végleg beköltözött a foci, hiszen vejével, Szenti Zoltánnal a Békéscsaba NB I- es játékosával, majd később a szintén focistává vált  unokájával is gyakran került szóba a labdarúgás. Szíve azonban arra figyelmeztette, hogy az edzői munkával járó stresszt és fizikai erőpróbát már nem szabad vállalnia, de a mérkőzésekre még gyakran kijárt.

 
 
Forrás: baraa-press sport
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.