KözéletPelenkások serege a Városháza dísztermében

2011. augusztus 18., csütörtök
 

Van aki csodálkozott, van aki cumijával foglalkozott, vagy kedvenc itókájával. Van aki felfedező útra indult, de persze a legtöbben csak kukucskáltak anyu, apu biztonságos karjai között. Szóval tegnap délelőtt jól elvolt a 108 baba, abban nagy fényes teremben, azokkal jó kis megmászható barna padokkal és miközben mindenki mosolygott még pénz is állt a házhoz!

 

 

Kiss Mihály és neje a kisfiukkal érkeztek az ünnepségre. „Nagyon örülünk a város támogatásának, hiszen így még egy kis „segítséget” kap a fiunk, ha felnőtt lesz.” –mondta az apuka.

 

2007 óta már 18. alkalommal osztott ki a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány 108 kisgyermek részére, babakötvényt, hogy felnőtt korukra egy jelentősebb összeggel támogathassák őket.

 

„Még 2007-ben jött létre a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány, azzal a céllal, hogy támogassuk a 2006. január 1-jén, és az azután született vásárhelyi gyermekek első helyi lakáshoz jutását. Mint gyermekorvos, és mint városvezető, az egyik legszebb ünnepélynek tartom a babakötvények átadását. Remélem az összes kisgyermek felnőtté válva megtaláltja a boldogságot és a lehetőségeket Hódmezővásárhelyen.” mondta köszöntőjében Dr. Kószó Péter alpolgármester.

 

Minden vásárhelyi kisgyermek, havonta 4000 Ft-ot kap az önkormányzattól. Az összegyűlt pénzt, természetesen a kamatokkal együtt 18. és 24. életéve között használhatja fel, lakásvásárlási célra. Az alapítvány számláján jelenleg több mint 273 millió forint van, ami 1942 kisgyermek pénzét jelenti.

A 108 kisgyermek között volt még karon ülő csöppség is, de a nagyobbacskák már érdeklődve sétálták körbe a termet és ismerkedtek egymással. A kis Nikolas édesanyja karján csücsülve hangos nevetéssel és érdeklődő pillantásokkal nyilvánította ki „véleményét” az ünnepségről.

 

Talán csak azt sajnálta, hogy nem rághatta meg azt a szép kemény valamit, pedig mindenki hogy mosolygott, amikor megkapták!

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.