Kultúra, oktatásPedig jó volt

2011. március 4., péntek
 

Hódmezővásárhely középiskoláiból csak három indult a Dömötör János munkássága előtt tisztelgő, jeles hódmezővásárhelyi művészettörténész emlékére rendezett versenyen.

 

 

 

 

 

 

A kézműves és szellemi készségeket igénylő megmérettetésnek március 4-én délután a Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulája adott otthont. A város három középiskolájának hat csapata készült a nem mindennapi feladatokat tartalmazó versengésre. Az első részben a négy tagú csapatokból egy-egy diáknak üvegfestő eszközökkel gótikus színes üvegablakot kellett készítenie. A többieknek multimédiás eszközök felhasználásával 5 perc terjedelemben korhű zenei aláfestéssel kellett bemutatni a gótikus építészetet, festészetet, szobrászatot, zenét, illetve a vásárhelyi festészetből Fodor József és Csikós András munkásságát.

 

A verseny második felében a csapatoknak teszt formájában a művészettörténetben, valamint szintén Fodor József és Csikós András munkásságában való jártasságukról, műértelmezési készségükről, előadásmódjuk igényességéről, együttműködési képességükről, lokálpatriotizmusukról, a helyi és egyetemes kultúra ismeretéről kellett tanúbizonyságot adniuk.

 

Az értékelés során Hegedűsné Dékány Magdolna, művészeti tanácsadó, Hézső Ferenc, festőművész és Dömötör Mihály, fotóművész által alkotott zsűri a szakmai pontosságot, a látványelemek gazdagságát, a prezentáció színvonalát vette figyelembe. Mint azt Hegedűsné Dékány Magdolna a Vásárhelyi Híreknek elmondta, jól felkészült csapatok, igényes előadását hallhatták, még ha néha egy kis lámpaláz is társult hozzá.

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, bár  összesen csak hat, a Kalmárból és a Gregus Mátéból egy-egy, míg a Németh Lászlóból négy csapat képviselte Hódmezővásárhely középiskoláit. A másik három középiskola jelenlétének hiányát a gyönyörű, igényesen megfestett üvegablak képek, a művészettörténetből jól felkészült csapatok pótolták, akik tudásukkal tisztelegtek Dömötör János munkássága előtt, a jeles hódmezővásárhelyi művészettörténész emlékére rendezett versenyen.

 

1. helyezés:

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Salgó Nóra, Rácz Berta, Török Lili, Botyánszki Zsóka

 

2. helyezés:

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Miklós Daniella, Fodor Luca, Berki Renáta, Szabó Imola

 

3. helyezés:

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Molnár Vince, Rakonczai FanniDékány Viola, Pintér Nóra

4. helyezés:

 

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Kirilla Fruzsina, Salánki András Bence, Csengeri Bianka, Őze Endre

5. helyezés:

 

HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény

Jaksa Viktória, Száraz Alexandra, Krucsai Gergő, Török Klaudia

 

6. helyezés:

HISZK Gregus Máté Tagintézmény

Fulai Dorottya, Fulai Dalma, Gajdán Adrienn, Kovács Krisztina Paula

 

 

Különdíjat kapott az üvegfestésért Kirilla Fruzsina a Németh László Gimnáziumból.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.