GazdaságPedagógus életpályamodell szeptembertől

2013. február 9., szombat
 
Pedagógus életpályamodell szeptembertől

Szeptemberben megkezdődik a pedagógus-életpályamodell bevezetése – mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken Kalocsán.

 

 

 


 

Az államtitkár az MTI-nek arra a kérdésére, hogy teljes körűen bevezetik-e az életpályamodellt, igennel válaszolt a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium épületében tartott sajtótájékoztatón.

"Nemcsak bértábla-módosításról van szó, hanem a pedagógusok munkájának újraértelmezéséről, a pedagógusok minősítéséről, a munkaidő másfajta szabályozásáról és egy nagyon jelentős béremelésről" – tette hozzá.

Példaként megemlítette: egy egyetemi végzettségű kezdő tanár fizetése jelenleg bruttó 134 ezer forint, az életpályamodell életbe léptetése után a kezdő tanár bére négy forint híján havonta 200 ezer forint lesz.

 

Hoffmann Rózsa további kérdésre válaszolva kitért arra: nincs pontos adat arról, hány iskolát érint az, hogy a pedagógusok nem kapnak meg korábbi, önkormányzati juttatásokat, mivel az önkormányzatoktól erre vonatkozó adatokat nem kértek.

Az államtitkár közölte: az erről szóló hírek azt mutatják, hogy olyan óriási különbség volt az iskolák között, amelyet szükséges kiegyenlíteni. A teljes kiegyenlítés az életpályamodell bevezetése után fog csak megtörténni - fűzte hozzá. "Addig csak arra tudunk garanciát vállalni, hogy a kötelező béreket és juttatásokat kifizetjük, és a legális cafeteria-juttatásokat átvállalja az állam" – mondta.

Megjegyezte: az önkormányzatok továbbra is adhatnak különjuttatásokat a pedagógusoknak, és van olyan önkormányzat, amelyik ezt meg is teszi.

Az oktatási államtitkár kitért arra: rendben halad az iskolák fenntartásának állami átvétele. A folyamatban "példás együttműködést tanúsítanak az önkormányzatok, a tankerületi igazgatók, a kormányhivatalok és az intézményvezetők" - mondta Hoffmann Rózsa.

 

Olvassa el ezt is!

Bővítik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Bővítik a Kakasszéki Gyógyintézetet

A gyógyintézet teljes kihasználtságú, viszont a nappali ellátás fejlesztése tovább növeli a balneoterápiás, mozgásszervi rehabilitációs kezelések kapacitását
Nem lesz jelentős létszámleépítés

Nem lesz jelentős létszámleépítés

Idén az SZTE állami támogatása mintegy negyedével, 4,25 milliárd forinttal lesz alacsonyabb az előző évinél. Szegeden összdolgozói értekezleten vázolták az idei kilátásokat.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.