Kultúra, oktatásPéczely Attila emlékére

2015. január 22., csütörtök
 
Péczely Attila emlékére

A hódmezővásárhelyi zeneiskola névadójára, a neves népdalgyűjtőre, népzenekutatóra, Péczely Attilára emlékeznek január 23-án 18 órai kezdettel a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

 

 

„Kedves Attila! Örömmel látom, hogy Hódmezővásárhelyen gyökeret vervén sokirányú közhasznú tevékenységet folytatsz. Ilyen ember sok kéne, hogy kizöldelljen vidéki életünk sivataga.- olvasható Kodály Zoltán egyik Péczely Attilának írt levelében

 

Péczely Attila (1897-1964) 1926-ban végzett a budapesti Orvosi Egyetemen, tanulmányaival párhuzamosan a Zeneakadémián hallgatta Kodály Zoltán előadásait is, akivel később szoros szakmai és baráti kapcsolatba került. Családjával 1929-ben költözött együtt Hódmezővásárhelyre. Itt orvosként dolgozott, s közben Bartók Béla megbízásából (Csongrád és Zala megyében) gyűjtött népdalokat. Gyűjtőmunkája során az Alföldön közel háromezer, a Dunántúlon mintegy kétezer dallamot jegyzett le. Népzenei kutatói tevékenysége mellett szenvedélyes ásványgyűjtő is volt, orvostudományi tanulmányait külföldi szaklapok is közölték. Péczely doktor aktív szerepet játszott Hódmezővásárhely kulturális életében: zenei ismeretterjesztő előadásokat tartott, fellendítette a hangverseny- és a kóruséletet és ő maga is énekelt. Fontosnak tartotta Kodály és Bartók műveinek népszerűsítését. 1948-ban indoklás nélkül elbocsátották állásából. 1949-től a szegedi Móra Ferenc Múzeum, 1952-től nyugdíjazásáig a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum néprajzosa volt. A hódmezővásárhelyi zeneiskola 1994-ben vette fel a nevét.

 

A Péczely Attila halálának 50. évfordulója alkalmából rendezett emlékest január 23-án, pénteken este 6 órakor kezdődik a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében.

 

Köszöntőt mond Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, megnyitja Vágó János települési képviselő, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási intézmény igazgatója. Az orvos, néprajzkutató, népzenegyűjtő munkásságát Nagy Vera néprajzos főmuzeológus és Varga István professor emeritus, a szegedi tanítóképzés egykori vezetője ismerteti. Moderátor Berei Erzsébet.

Az esten fellépnek a zeneiskola tanárai és növendékei és a Városi Vegyeskar.

 

Olvassa el ezt is!

Kultúra egy héten át

Kultúra egy héten át

Január 18-án a Bessenyei díjátadóval és emlékesttel kezdődött a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett egyhetes programsorozat. Itt a teljes és részletes program!
Öt éve hunyt el Samu Katalin szobrászművész

Öt éve hunyt el Samu Katalin szobrászművész

2011. január 21-én egy nappal a Magyar Kultúra Napjának Ünnepe előtt,életének 76. évében hunyt el a Pro Urbe díjas szobrászművész.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...