BulvárPárbeszéd forró tea mellett

2017. december 8., péntek
 
Párbeszéd forró tea mellett

Idén is kitelepült a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete a karácsonyi vásárba. A szervezet önkéntesei az adventi időszak alatt mindennap délután négy és este hét óra között várják a kilátogatókat a vásárhelyi sétálóutcában.

 

 

 

 


Idén is megtartja az Állatok Karácsonyát a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A szervezet önkéntesei a karácsonyi vásárban várják a kilátogatókat minden este, akik a faházban különböző kézműves dekorációk és ajándékcsomagok közül válogathatnak. Aki más módon szeretne adományozni, megteheti akár támogatói jegy váltásával is. Az árusításból befolyt összeget a rászoruló állatokra, illetve állattartó családokra fordítja az egyesület a szeretet ünnepén.

 

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is lesz ingyenes teaosztás az Állatok Karácsonyán. Mindenkit szívesen látnak majd egy melengető italra a szeretet jegyében. Az akció célja, – az ajándékozáson és az örömszerzésen túl – hogy az emberek nyitottabbak legyenek az állatvédők munkájára, és talán sikerül párbeszédet kialakítani a lakosok és az állatvédők között, ezzel is erősítve az összefogást. A tavaly is nagy sikernek számító teaosztást már szervezik az önkéntesek, hamarosan az is kiderül, hogy mikor gőzölögnek majd a poharak a vásárhelyi karácsonyi vásárban.

 

Olvassa el ezt is!

Kik voltunk, kik vagyunk, kivé vagy mivé válhatunk - Musical bemutató a BFMK-ban

Kik voltunk, kik vagyunk, kivé vagy mivé válhatunk - Musical bemutató a BFMK-ban

Az elmúlt évek több nagy sikere után újabb musical színrevitelére vállalkozott a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola. Részletes szereposztással!
Látszatválasztás a Nyugdíjas Szövetségben?

Látszatválasztás a Nyugdíjas Szövetségben?

Idős vásárhelyiek megkeresése után, Bálint Gabriella kétségesnek tartja a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség elnökválasztásának tisztaságát.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.