Kultúra, oktatásPáratlan relikviák 1848-49 idejéből

2011. március 29., kedd
 
Páratlan relikviák 1848-49 idejéből

A várakozásokkal ellentétben csak 2012 januárjában láthatja Szegeden a nagyközönség azt a páratlan gyűjteményt, amelynek feldolgozása, katalogizálása most fejeződött be.

 

 

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírek nemrég beszámolt, két éve folyó munkában az aradi és a szegedi Móra Ferenc Múzeum, valamint a budapesti Hadtörténeti Múzeum szakemberei az Aradi Ereklyemúzeum 17 ezer darabból álló gyűjteményét közösen vették számba. Katalogizálták a fegyvereket és katonai felszereléseket, egyenruhákat, zászlókat, numizmatikai és képzőművészeti anyagot, valamint a 1848-49-es forradalom és szabadságharc, több eddig még soha nem látott tárgyi emlékeit.

Március 29-én Szegeden tartottak sajtóbemutatót, amelyen bejelentették, hogy idén október 6-án Aradon, jövő januárban Szegeden, március 15-én pedig Budapesten nyílik meg az a nagyszabású kiállítás, ami bemutatja ezeket a páratlan műkincseket a nagyközönségnek. Dr. Zakar Péter történész, megyei alelnök a sajtóeseményen elmondta, a témáról három többnyelvű kiadvány is készül a pályázati forrás segítségével. Mint fogalmazott, végül egy olyan közös alapot hoznak majd létre, amelyre a magyar és a román oldalon is bárki, bármikor hivatkozhat.
A szakemberek közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta Dr. Peter Hügel, az aradi Complexul Museum igazgatója. Mint fogalmazott, az ő szempontjukból az is lényeges, hogy ezzel a közös munkával végre sikerült felbecsülni az értékét annak a gazdag 48-49-es anyagnak, amely az aradi közgyűjtemény birtokában van.

A projektnek már most vannak külső eredményei is – erről Dr. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója beszélt a sajtó képviselőinek. Az ezredes elmondta, az ő munkájukra alapozva, a pályázattól teljesen függetlenül előkészítenek egy kiállítást Pécsett, ami óriási eredmény. Hozzátette, a közös munkának lesz folytatása, mert van még mivel foglalkozni.

A Csongrád Megyei Önkormányzat és az aradi Complexul Museum - a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai támogatásával - nyert 170.000 eurós uniós forrást a relikviák publikálására, népszerűsítésére. A HURO-támogatást állami segítség és önerő egészíti ki. A projekt 2011. március 1-jével indult és 2012. február végéig tart.

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.