KözéletPályakezdő tisztek érkeztek a hódmezővásárhelyi helyőrséghez

2012. szeptember 8., szombat
 
Pályakezdő tisztek érkeztek a hódmezővásárhelyi helyőrséghez

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandárhoz érkezett pályakezdő hadnagyok közül tizenketten az alakulat hódmezővásárhelyi helyőrségében tettek látogatást szeptember első hetében.

 

 

 

 

 

A fiatal tiszteket Fábián László alezredes, a 3. Bercsényi Miklós lövészzászlóalj parancsnoka köszöntötte, aki általános tájékoztatást tartott a dandár felépítéséről és az alegységek feladatairól.

Gombos Sándor törzszászlós, a 62. lövészzászlóalj vezénylő zászlósa bemutatta a Zrínyi Miklós laktanya területén található épületeket, telephelyeket.

A programot a városban tett látogatás zárta, ahol a fiatal tisztek megismerkedtek Hódmezővásárhely főbb nevezetességeivel.

 

A dandárhoz érkezett 13 hadnagy közül három Debrecenben, egy Hajdúhadházon, kilenc pedig Hódmezővásárhelyen teljesít szolgálatot. Az elkövetkező napokban az új tisztek a helyőrség napi életében, a zászlóaljak kiemelt feladataiban vesznek részt.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Kilenc új tiszt a vásárhelyi helyőrségnél

 
 
Forrás: MH sajtó - VH
 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.