KözéletOviolimpia, a játékos versengés

2011. november 25., péntek
 

November 25-én az idei Oviolimpián, 15 városi óvoda 8-8 nagycsoportosból álló csapata találkozott a Szent István Általános Iskola és Óvoda tornacsarnokában. Az  iskola idén már a tizedik alkalommal ad otthont a pezsgő hangulatú versengésnek.

 

 

 

 

 

Mint Ménesi Sándor, az iskola igazgatója a Vásárhelyi Híreknek elmondta, idén az Egészséges Vásárhelyért Program keretén belül zajlik a rendezvény. Az általános iskolákban alapfeladat a gyerekek egészséges életmódjának, a testmozgás fontosságának propagálása, amit már óvodás korúakkal is szeretnének megismertetni, természetesen könnyed, vidám formában. Ezért aztán érdekes és izgalmas versenyszámokból áll a verseny. Az igazgató elmondása szerint az egyes versenyszámokat itt az iskolában találják, ki, a meglévő eszközök felhasználásával. Sőt idén még egy kis figyelmességként az átbújós akadályok – a Karácsony közelségére tekintettel- egy kis hangulatos díszítést is kaptak.

A verseny végén minden résztvevő gyerek almát és egy doboz rostos gyümölcslevet kapott ajándékba, az első három helyezett csapat tagjait pedig éremmel jutalmazták.

 

1. helyezettek a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Oldalkosár utcai óvodásai lettek, a 2. helyezett az Égből Pottyant Evangélikus Óvoda, a 3. helyezett pedig a házigazda, Szent István Általános Iskola és Óvoda Észak utcai telephelyének csoportja lett.

 

Az első helyezett Oldalkosár utcai óvoda vezetőjét, Ludescherné Maksa Zsuzsát a Vásárhelyi Hírek a 8 versenyző kiválasztásáról kérdezte. Elöljáróban leszögezte, az Oviolimpiai részvételnél a gyerekekben nem a versenyszellem, hanem a játékosság, az ügyesség a motiváció. A nyolc gyerek kiválasztása, hasonlóan a többi intézményhez, úgy történt, hogy  valamennyi nagycsoportos részt vett egy tornatermi foglalkozáson, és az ott legügyesebbek kerültek a csapatba.  
 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.