Kultúra, oktatásOtthon Európában

2011. március 17., csütörtök
 
Otthon Európában

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium az idén először hirdette meg idegen nyelvi és országismereti versenyét a megyei középiskolák számára. 11 intézmény 115 tanulója nevezett.

 

 

 

A rendezvény célja, hogy a diákok három nagy kontinentális nyelven, franciául, németül és olaszul könnyebben megértessék magukat, egyúttal jobban megismerjék Európa három nagy kultúrkörét.

Március 18-án délután két órától kezdődő Idegennyelvi és országismereti versenyre 11 intézmény, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium, a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon, az SzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye, a Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium, a makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium, a vásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola, valamint a házigazda Bethlen Gábor Református Gimnázium 115 tanulója jelentkezett a megyei idegen nyelvi versenyre. Évfolyamonként 2–2 diák nevezhetett egy intézményből.

A verseny feladatsorainak összeállításában az Szegedi Tudományegyetem Francia, Német és Olasz Tanszéke vesz részt. A rendező gimnázium a két hét múlva, március 31-én sorra kerülő eredményhirdetésre a versenyzőkön és felkészítő tanárokon kívül a nyelvi tanszékek képviselőit is meghívta, akik bemutatják tanszékük munkáját. A verseny ideje alatt a Nordwest 2002 Könyvkiadó tart könyvbemutatót a kísérő tanárok, illetve városunk érdeklődő nyelvszakos tanárai számára.

 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.