KözéletÖt vásárhelyi sportoló Csongrád Megye legjobb atlétái között

2011. november 30., szerda
 

A Csongrád Megyei Atlétikai Szövetség megtartotta évzáró rendezvényét, ahol a 2011-es esztendő értékelése mellett díjazták a megye legeredményesebb utánpótlás-atlétáit is. Három egyesület osztozott a helyezéseken: a hódmezővásárhelyi K’-Art Hódiák SE öt, a Szegedi Lelkesedés SK kettő, a Titán SE versenyzője egy díjat vehetett át.

 

 

 

Guba Pálné, a szövetség titkára köszöntője után a 2011-es esztendőt értékelve külön köszönetét fejezte ki a megyei önkormányzatnak, Szeged Megyei Jogú Város Sportbizottságának, a Senior Atlétikai Klubnak, Kovács Kálmánnak és Nagy Lászlónak, s minden önkéntesnek, akik az év folyamán segítségükkel, munkájukkal támogatták a szövetség versenyeit, rendezvényeit.
A Csongrád megyei Atlétikai Szövetség minden év végén már hagyományosan díjazza legjobb utánpótlás-atlétáit.

Az Antal Andor és felesége által alapított vándordíjat a legjobbnak ítélt női és férfi atléta vehette át. A serleg mellé egy-egy Adidas táskát is kaptak a győztesek, melyet Csényi József, a megyei szövetség elnöke adott át.



2011 legeredményesebb utánpótlás atlétanője: Krucsai Zsanett a K’Art-Hódiák Se versenyzője. Ez az év Zsanett számára eddigi pályafutásának legszebb éve volt; számos bajnoki aranyérem mellett, a Heraklész  program résztvevője ,az ifjúsági válogatott tagjaként szép eredményeket ért el a nemzetek közötti viadalokon. 2011 nyarán kvalifikálta magát az ifjúsági világbajnokságra és az EYOF-ra többpróbában illetve gátfutásban és távolugrásban, ahol becsülettel helytállt. Edzője: Héjja Antal

 

2011 legeredményesebb utánpótlás atlétája: Lengyel Roland ,aki az egymást követő öt évben elnyerte ezt a címet, így övé lett a serleg.

 

Ebben az évben külön díjat alapítottak a legjobb dobóatléták számára. A nőknél Iványi Anna -K’Art-Hódiák Se.  Anna bajnoki címet nyert gerelyhajításban és a junior válogatott tagjaként dobogós helyezéseket ért el a nemzetközi tornákon. Edzője: Héjja Antal.

 

Csongrád megye legjobb serdülő atlétanője a K’Art-Hódiák Se versenyzője, Szűcs Noémi, aki többpróbában, magasugrásban, távolugrásban és gátfutásban ért el idén kiemelkedő eredményeket mind a szövetségi mind a diákolimpiai versenyeken. Eredményességét bizonyítja, hogy ilyen fiatalon klubtársával, Krucsai Zsanettel együtt a Heraklész többpróba szakág kerettagja lett. Edzője: Héjja Antal.

 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.