KözéletÖsztöndíjak idén is a legjobb helyre

2011. december 12., hétfő
 

December 12-én 18 órakor tartotta a Hódmezővásárhelyi Rotary Club hagyományos ösztöndíj átadó ünnepségét a Ginkgo Sas Hotel különtermében.

 

 

 

 

 

 

 

A Rotary Alapítvány Hódmezővásárhely középiskolások részére kiírt pályázatában  idén is tíz diák, összesen félmillió forint összegben vehetett át ösztöndíjat, ami tanulmányaikban nyújt anyagi segítséget.  Az ösztöndíjak átadásakor elhangzott, a beérkezett pályázatok áttekintése után az ad hoc bizottság lelkiismerete szerint minden pályázót ösztöndíjban részesített volna.

Az ösztöndíj összege minden tanuló esetében 50 ezer Ft. Az ösztöndíjakat a tíz tanulónak Knyur Géza a Hódmezővásárhelyi Rotary Club soros elnöke, valamint Beznóczky Antal a Hódmezővásárhelyi Rotary Alapítvány elnöke adta át.

A Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium két diákja,

 

Katona Bettina Szabina, 10. B. osztályos  és Sápi András 12. D. osztályos tanuló,

 

Kiss László – a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 12. B. osztályos tanulója.

 

Losonczi Gábor – a HISZK Corvin Mátyás Tagintézmény 11. C. osztályos tanulója,

 

Varga Zoltán – a HISZK Gregus Máté Tagintézmény 12. B. osztályos tanulója,

 

Gajdos Andrea - a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény 12. A. osztályos tanulója,

 

Visnyei Tamás – a HISZK Eötvös József székhelyintézmény 10. C. osztályos tanulója,

 

Tóth Edit – az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar I. éves hallgatója,

 

továbbá  Márton Katalin  és Szögi László Krisztián részesült ösztöndíjban.

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.