Kék hírekOrszágszerte keresték a vásárhelyi betörőt

2012. március 24., szombat
 
Országszerte keresték a vásárhelyi betörőt

Őrizetbe vett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy még tavaly karácsonykor társaival egy élelmiszerboltba és egy kocsmába akart betörni. A helybeli lakost a vásárhelyi nyomozók által kibocsátott országos elfogatóparancs alapján Szigetszentmiklóson fogták el.

 

 


Egy kocsmába és egy élelmiszerboltba akart betörni a 31 éves férfi társaival még a karácsonyi időszakban. A talponállóban a riasztó szólalt meg, az Abc-nél pedig a ráccsal nem bírtak, ezért mindkét helyről üres kézzel távoztak.

A feljelentéseket követően a vásárhelyi nyomozók gyorsan megállapították, hogy a bűncselekmények elkövetésével három helybeli férfi gyanúsítható megalapozottan. Közülük kettőt elő is állítottak és lopás kísérlete miatt büntetőeljárás indult ellenük. Harmadik társuk inkább a bujkálást választotta, mivel különös visszaesőként tisztában volt vele, ha elfogják a rendőrök, őrizetbe veszik. Az ellene kiadott országos elfogatóparancs alapján fogták el csütörtökön éjszaka Szigetszentmiklóson.

Hódmezővásárhelyen azóta gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, nemcsak ebben az ügyben, hiszen országszerte több kapitányság is körözte bűncselekmények elkövetése miatt. Előzetes letartóztatásáról ma dönt a bíróság.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.